
Családi dráma zajlik a fenyédi Máthé családban: az apa azzal kereste meg az Udvarhelyi Híradó szerkesztőségét, hogy szombat este kapujuk elől vitték el mindössze 15 éves lányukat, Máthé Blankát. A család már panaszt tett a rendőrségen, és ügyvédet is fogadott. Lapcsaládunk segítségét abban kérték, hogy segítsük megtalálni a lányukat.
2016. január 13., 11:382016. január 13., 11:38
2016. január 13., 11:462016. január 13., 11:46
Az apa állítása szerint lányát egy csíkszépvízi, szintén roma család rabolta el, ők tuszkolták autóba, és ismeretlen helyen tartják fogva. A rendőrségen egyelőre nem emberrablásról beszélnek, az apa nyilatkozata szerint éppen meghallgatáson voltak, amikor lánya felhívta telefonon, és elmondta, hogy önszántából távozott. A család meg van győződve afelől, hogy ezt csak azért mondta, mert megfenyegették és erre kényszerítették. Különben miért rejtegetnék Blankát, és miért nem lehet tudni, hogy éppen hol tartózkodik – véli az apa.
A rendőrség nem nyomoz emberrablás gyanújával – az apa szerint –, aminek oka lehet az is, hogy a hagyományőrző roma közösségekben még mindig élő szokás a lányszöktetés, amennyiben a pár családjai nem tudnak megegyezni. Az ilyen közösségekben már 14 évesen eladósorba kerül a fiatal lány. Aki 18 éves koráig nem megy férjhez, „vénlánynak” számít. Az ilyen lányokat „büszkének” tartják, s férfiak és nők is megvetően beszélnek róluk. Amennyiben egy falubeli cigánylányra rányomják a „büszkeség” bélyegét, nagyon nehezen kap párt magának.
Aki bármilyen információt tud a képen látható 15 éves Máthé Blanka hollétéről, hívja a családot a 0756-395153-as telefonszámon, vagy értesítse az udvarhelyi rendőrséget. A család pénzjutalmat is felajánl a nyomravezetőnek.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
Egyházi kórusok találkozóját szervezik meg Székelylengyelfalván: a székelyudvarhelyi főesperesi kerület kórusainak 26. találkozóján mintegy 430 résztvevő és 18 kórus lép fel április 18-án, szombaton.
szóljon hozzá!