
Fotó: Veres Nándor
Több szakaszra osztották a csíkszeredai Kalász lakótelepi temető kibővített területének rendezését. Minden hasonló lesz a sírkert első, rendezett részéhez.
2016. április 11., 17:372016. április 11., 17:37
Mint Ravasz Ildikótól, a polgármesteri hivatal városgazdálkodási irodájának munkatársától megtudtuk, a 32 ezer négyzetmétert jelentő bővített terület rendezését négy szakaszra osztották fel, idén ennek felén, azaz 1,6 hektáron végzik el a szükséges munkálatokat. Az idei költségvetés elfogadásakor 350 ezer lejt hagytak jóvá a városatyák a területrendezés elkezdésére.
Kövezett sétányokat alakítanak ki, padokat, szemeteskukákat helyeznek el, kibővítik a vízvezetéket, és karos kutakat szerelnek fel. Ugyanakkor fákat is ültetnek, és biztosítják a közvilágítást – az illetékes szerint minden hasonló lesz a sírkert első, már évekkel ezelőtt rendezett részéhez.
Mint megtudtuk, a beruházás kivitelezéséhez szükséges közbeszerzési eljárás kiírása ezután következik, a munkát pedig idén elvégzik. A temető rendezésének következő szakaszában, jövőben a kibővült terület másik részén következnek hasonló munkálatok. Ezt követi majd a ravatalozó épületének bővítése, ahol a tanulmány szerint az építmény előterét beépítenék, kétoldalt ablakokat, illetve bejárati ajtót terveztek, a jelenlegi bejárathoz pedig egy nagyobb ajtót, amelyet kinyitva egy összefüggő, tágasabb belső tér kialakítására lenne lehetőség.
A tanulmány tartalmazza egy parkoló kialakítását is a Nagy-Somlyó-hegy felőli oldalon, a kibővített temető belső kerítése közelében, ahol harminc autó számára lenne parkolóhely. Ez jelentené a rendezés utolsó szakaszát, és ehhez szükség van arra, hogy a temető és volt traktorgyár – el nem készült Csíki Plaza – között található, jelenleg lezárt utat megnyissák, és egy kapuval biztosítsák a bejárást.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!