
Adományokat gyűjtöttek a csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskola diákjai a megyei gyermekvédelmi és szociális igazgatóság csíkszentsimoni, 2-es számú elhelyező központjában élő gyermekek javára.
2014. december 19., 15:512014. december 19., 15:51
2014. december 19., 15:532014. december 19., 15:53
Nagy Ildikó, az iskola tanára elmondta, a középiskolájukban működő, Baráti kezek elnevezésű önkéntes csoport tagjai szervezték meg a gyűjtést a diákok körében a szentsimoni otthonban élő nyolc gyermek megajándékozására. Tavaly tanszereket adományoztak ugyanazon otthon lakóinak, idén a diákok egyéb adományokkal is kibővítették a csomagokat.
A tisztálkodószereket, ruhaneműt, könyveket, tanfelszerelést, édességet tartalmazó csomagokat csütörtök délután adták át, az iskolának mintegy 25 fős küldöttsége juttatta el azokat a gyerekeknek.
„Nagyon sok és értékes ajándékot hoztak iskolánk tanulói, ezekkel örvendeztettük meg a gyerekeket, akik köszönetüket és karácsonyi jókívánságaikat ünnepi üdvözlőlappal köszönték meg a kájonis diákoknak. Iskolánkban már december eleje óta nagy izgalommal készültünk erre a napra, de azt hiszem ezt felülmúlta a kisgyerekek izgatottsága, akik meghatódva és nagy örömmel fogadtak. Köszönjük, elsősorban az ajándékozó diákoknak a nagylelkűségüket, az osztályfőnököknek és az iskolánk vezetőségének a támogatást, a szentsimoni iskola igazgatójának a szállítást” – fogalmazta meg az ajándékok átadása után szervező tanártársai, Kiss Csilla és Nagy Ildikó nevében is Tőkés Éva tanár.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!