Közel négyezer csemetét ültettek

Több mint 300 önkéntes vett részt hét végén a Hargitán megrendezett csemeteültetésen. A Tolvajos-tető feletti Zörgésben 3800 lucfenyő csemetét ültettek el.

Dobos László

2015. május 10., 16:452015. május 10., 16:45

Péntekre hirdette meg a Hargitafürdőért Egyesület hagyományos tavaszi csemeteültetési akcióját, amelyre több mint háromszázan érkeztek – tudtuk meg Tófalvi Ernő erdésztől, a munkálat vezetőjétől.

„Elsősorban a csíkszeredai József Attila és a csicsói Kájoni János általános iskolák pedagógusait, illetve a Csíkszeredai ISK U10-es korosztályú hokicsapatának edzőit illeti dicséret, hogy elhozták a gyermekeket. Kifáradt, de nagyon boldog gyerekeket láttam a munka végén, akiknek minden bizonnyal egész életre szóló élmény marad 2015. május 8-a. Eljöttek a székelyudvarhelyi siklóernyősök, továbbá a csicsói közbirtokosság tagjai is szép számban részt vettek az ültetésben. Összesen 248 gyermekkel és több mint 50 felnőttel vágtunk neki a Tolvajos-tető felett északra található Zörgés nevű dűlőnek, ahol egy hektárnyi területen – széldöntés miatt, illetve üzemterv alapján kivágott öreg erdő helyére – ültettünk el pontosan 3800 darab fenyőcsemetét\" – mondta Tófalvi. A munkálathoz szükséges szerszámokat és csemetéket az Everton és a Silvoplant cégek, illetve a Csicsói Közbirtokosság biztosította.

Amíg zajlott a munka, egy kis csapat hatalmas üstben pityókástokányt készített. A főzést a Gegő család vállalta fel, a Bara-Elv cég krumplit és savanyúságot biztosított, a Príma Pék kenyeret, a Hargita Gyöngye ásványvizet, a felnőtteknek sört az M-Tabac cég hozott. A Juventus Alapítvány almát, a közbirtokosság házi csokoládét osztott a résztvevőknek, a csemeteültetést minden tavasszal támogató Segesvári Mihai Eminescu Alapítvány pedig egy-egy emlékpólót adományozott a résztvevőknek.

Hetedik éve, hogy minden évben csemeteültetést szervezünk – nyilatkozta kérdésünkre Tófalvi Ernő. Tőle tudtuk meg, hogy az elmúlt években – többek között – a Szentegyházához közeli Gyepű-fejében és Tusnád közelében, illetve leégett erdők helyére az Úz-völgyében és a hargitafürdői Kossuth-szikla környéken telepítettek csemetéket. Tófalviék évente többször rendszeresen végigjárják a beültetett területeket, gondozzák a csemetéket, ahol szükséges, pótolják a kiszáradt kis fenyőket. „A gondozás elsősorban a csemeték körüli fű lekaszálásából áll. A lucfenyő kezdetben nagyon lassan nő, kell legalább tíz év, hogy két méter magasra nőjön, majd a gyors növekedés ideje következik, a most elültetett csemetékből száz év múlva lesz erdő\" – magyarázta a szakember.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés