Mircea Roman szobrászművész műveiből nyílt kiállítás csütörtök délután a Petőfi utcai Új Kriterion galériában. A román szobrászművészet meghatározó kortárs személyiségének munkáit első alkalommal lehet Csíkszeredában megtekinteni.
2015. március 05., 20:172015. március 05., 20:17
„Immár három évtizede, hogy Roman vett egy fatámasztékot, azaz egy deszkadarabot, és egy »konstruált-figuratív« szobrászati alkotás boltozatává tette, s e gesztusnak nagy generatív ereje van. A ragasztott, összecementezett lécek gúla alakú törzseket alkotnak, melyek fölött kétségbeesett gesztusként megfejthetetlen arcok tornyosulnak. A szobrász alakjai, akik karja legtöbbször amputálva van, olyan állványok, melyek a megerőszakolt emberi törékenységét hivatottak kifejezni” – foglalja össze Roman alkotásainak főbb jellegzetességeit Aurelia Mocanu műkritikus.
„Természetes, hogy az ember legyen az alkotás középpontjában. A szobrászat, főként a figuratív szobrászat teljes mértékben kötődik az emberhez, engem nagyon régóta foglalkoztat az emberi figura” – mondta el portálunknak Mircea Roman, aki Csíkszeredába régebbi és újabb munkáiból hozott válogatást.
A jelenleg Bukarestben élő művész a kolozsvári Ion Andreescu Művészeti Akadémián végzett 1984-ben. 1992-től Londonban élt, ugyanebben az évben megkapta – egyedüliként Romániából – az Oszakai Szobrászati Triennálé fődíját. 2007-ben tért vissza Romániába. „Természetesen Londonhoz képest, amely egy kulturális főváros, Romániában a kulturális élet – képzőművészet terén – szegényebb. Bár azért van bőven esemény, sajnos nincs megfelelőképpen népszerűsítve. És olyan, mintha a munkánk hiábavaló lenne. Olyan, mintha valami betyárok lennénk, akik az erdőben rejtőzünk, nem pedig művészek, akik művészetet szeretnének közvetíteni. Most Bukarestben kéthetes kiállítások vannak. És emiatt nagyon sok és úgymond gyors kiállítás van, amelyek végső soron már nem is azok. Olyanok, mint a kerékben a küllők, a nagy forgásban már nem látszanak. Ugyanakkor a népszerűsítés hiányában a munkánk szinte észrevétlen. De szerte az országban sok a kiállítás, a modern, kortárs törekvésektől kezdve a klasszikus festészetig minden megtalálható, csak megfelelőképpen oda kellene figyelni ezekre” – véli a szobrászművész.
A tárlat május 1-ig tekinthető meg.
Újabb, jelentős összegű kivitelezési szerződést írtak alá a Harvíz Rt. óriásprojektje részeként. A Csíkszentmárton és Csíkszentsimon településeit érintő beruházás során víz- és csatornahálózatokat bővítenek, és új nyomóvezeték is épül.
A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként két csíkszéki községekben is elkezdődött a víz- és csatornahálózatok építése. Csíkszentléleken és Csíkszentgyörgyön is munkához látott a kivitelező, elsőként a szennyvízhálózat készül el.
Épületnek ütközött autójával kedden késő este egy 30 éves csíkszeredai férfi. A rendőrség szerint ittasan vezetett, ráadásul érvényes jogosítványa sem volt.
Nemsokára leér Tusnádfürdőig az az ellátóvezeték, amely a város vízellátását megfelelő módon tudja majd biztosítani. A vezetéképítés mellett a kiszolgáló létesítmények is készülnek, idén szeretnék befejezni a beruházást.
Medvét láttak Csíkszereda Taploca övezetében kedd délután, a lakosságot Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a veszélyre.
A 90 éve született Gaál András festőművész életművét bemutató időszakos kiállítás nyílik augusztus 6-án, csütörtökön 17 órától a Csíki Székely Múzeumban.
Elvesztette uralmát járműve felett hétfőn este Csíkszereda Brassó felöli bejáratánál egy 46 éves nő és a műanyag sávelválasztóknak ütközött – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Jelentősen megváltozott a Szent Anna-tó ökológiai állapota az elmúlt másfél évtizedben. A Sapientia EMTE és a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kollégái rámutattak az okokra és a lehetséges megoldásokat ismertettek.
Teljesen megsemmisült egy mintegy 200 négyzetméteres épület a hétfő hajnalban keletkezett tűzben Madéfalván. A lángokat csaknem háromórás beavatkozás után sikerült megfékezni.
Baleset történt Csíkszereda Csíkszentkirály felőli kijáratánál szombat este, rövid ideig torlódás alakult ki az érintett szakaszon.
szóljon hozzá!