Korszerű helyiségeket vehetnek használatba

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Pontot tettek Csíkpálfalva több éves infrastrukturális beruházásának végére: a községi utak felújítása után befejezték a pálfalvi és delnei kultúrotthonok felújítását, bővítését, valamint elkészült a delnei napközi otthonos óvoda is.

Szabó Kamilla-Mária

2017. február 22., 17:242017. február 22., 17:24

Több éves várakozás után fogtak neki még 2014-ben Csíkpálfalva egyik legnagyobb értékű infrastrukturális beruházásának, amely révén leaszfaltozhattak 7,5 kilométernyi községi utat, illetve felújítottak két kultúrotthont, továbbá napközi otthonos óvodát építettek.

A 2,5 millió euró értékű munkálatot két részben vitelezték ki: az utak feljavítását még az eredeti határidőre – 2015 augusztusáig – sikerült megvalósítaniuk, míg a pálfalvi és delnei művelődési házak tatarozását, bővítését és a szintén delnei napközi építését csak meghosszabbított határidőre sikerült elvégezni – foglalta össze érdeklődésünkre Ferencz Csaba. Csíkpálfalva polgármestere hozzátette, jövő héten viszik a teljes elszámolást Gyulafehérvárra.

A késlekedés okával kapcsolatban megtudtuk, a kivitelezés során fény derült tervezési hibákra, emiatt módosítani kellett a terveken, de ahogy az elöljáró fogalmazott „ami közbejöhetett, az mind összejött”. Ennek ellenére a végeredményt tartja fontosnak, azt, hogy most már megfelelő környezetben tanulhatnak az óvodások, illetve a művelődési ház is funkcionális térré alakult.

A pálfalvi kultúrotthont Szent Pál ünnepén áldották meg és adták át hivatalosan egy kulturális műsor keretében, a delnei művelődési házat pedig szombaton avatják, a község 18 éveseinek köszöntő ünnepsége és egy kiállításmegnyitó révén vehetik használatba a helyiek. A kultúrotthonokban teljes külső-belső feljavítást, illetve bővítést is végeztek, így a nagyterem mellett többek között megfelelő illemhelyek, öltözők, próbatermek, klubhelyiségek is kialakításra kerültek – avatott be a községvezető.

„Már december elején átadta az építő a napközi otthonos óvoda épületét, így azt már decemberben használatba vehették a legkisebbek” – ismertette a napközi otthonnal kapcsolatos munkálatok befejeztének idejét Ferencz Csaba. Mint kifejtette, jelenleg az óvodai csoportból – amelynek többsége delnei gyermek – 17-en vették igénybe a napközis szolgáltatást. Az épületben tanulnak ugyanakkor a helyi előkészítő osztályos tanulók is. Mint a polgármester rámutatott, a pályázati kiírás értelmében oda kellett tervezni a napközit, ahol a településen legnagyobb volt a gyermeklétszám. Emellett Delnére mindenképp jól jött egy óvodaépület, mivel korábban az iskolában tanultak az óvodás gyermekek is.

A községvezető beszámolt arról is, hogy a felújításokkal, bővítésekkel szerették volna az épületek funkcionalitását megnövelni. Az elhúzódó munkálatok alatt a helyiek, néptáncosok, színjátszók egyaránt hiányolták a feljavítás alatt álló épületeket. Az több éves várakozás után viszont most már korszerű helyiségeket vehetnek használatba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Fának csapódott egy ittas sofőr Balánbányánál

Fának hajtott autójával egy 21 éves, balánbányai fiatalember a Balánbánya–Csíkszentdomokos közötti úton szombaton délelőtt. A balesetben személyi sérülés nem történt, csak anyagi kár keletkezett, a sofőr szervezetében azonban alkoholt mutattak ki.

Fának csapódott egy ittas sofőr Balánbányánál
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Szobrot kapott Gyimesbükk templomépítő papja

Nagyboldogasszony napján, a kontumáci búcsú ünnepén avatták fel Gyimesbükkben Dani Gergely esperes-plébános mellszobrát. A templomépítő pap örökségét a hit, a magyar oktatás és a közösség megmaradásának példájaként idézték fel.

Szobrot kapott Gyimesbükk templomépítő papja
2026. augusztus 15., szombat

Több akadálya is van annak, hogy nyáron „stranddá” alakuljon a Csíki Csobbanó

Csak néhány ajtót kellene kinyitni – vagy mégsem? Nyáron napozóhellyel bővülhetne a Csíki Csobbanó, ám ami egyszerű ötletnek tűnik, az a városvezetés szerint műszaki, engedélyezési és szervezési kérdések sorát veti fel.

Több akadálya is van annak, hogy nyáron „stranddá” alakuljon a Csíki Csobbanó
2026. augusztus 13., csütörtök

Felújítják a Levendula utcát, útlezárásokra kell számítani

Megkezdődtek a felújítási munkálatok a csíkszeredai Levendula utcában, emiatt forgalomkorlátozásokat vezettek be.

Felújítják a Levendula utcát, útlezárásokra kell számítani
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Erdély és az Oszmán Birodalom kapcsolatát mutatják be Csíkszeredában

Erdély és az Oszmán Birodalom közel másfél évszázados kapcsolatának kulturális örökségét mutatja be a Csíki Székely Múzeum új időszaki kiállítása.

Erdély és az Oszmán Birodalom kapcsolatát mutatják be Csíkszeredában
2026. augusztus 13., csütörtök

Csíkszeredai lovarda: nagy tervek után csak állagmegőrzésre van pénz

Több mint két éve vásárolta meg a csíkszeredai önkormányzat a zsögödi városrészben épült lovardát, amelyet azóta lovas egyesület bérel és működtet. Fejlesztésekre, felújításokra jelenleg nincs pénz, noha szükség lenne rá.

Csíkszeredai lovarda: nagy tervek után csak állagmegőrzésre van pénz
2026. augusztus 12., szerda

Egy év után tudják átvenni az út- és hídépítést, és fizetni érte

Noha közel egy éve elkészültek, csak most lehet átvenni az építőtől a Csíkcsicsóban felújított közel 6 kilométeres útszakaszt és több hidat, mert a pénz egy része hiányzott. Az önkormányzat kormánytámogatást kap, így fizethet.

Egy év után tudják átvenni az út- és hídépítést, és fizetni érte
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Kisajátítások a csíki bevásárlóközpont környékén: értékbecslés alapján kártalanítanak

Pályázatokat készít elő a csíkszeredai önkormányzat a Központi Fejlesztési Régióhoz, miközben több fontos beruházás ügyében is döntött a hétfői rendkívüli tanácsülésen. A testület kisajátításról is szavazott.

Kisajátítások a csíki bevásárlóközpont környékén: értékbecslés alapján kártalanítanak
2026. augusztus 07., péntek

Újabb víz- és szennyvízhálózatok épülnek és bővülnek Csíkszéken

Újabb, jelentős összegű kivitelezési szerződést írtak alá a Harvíz Rt. óriásprojektje részeként. A Csíkszentmárton és Csíkszentsimon településeit érintő beruházás során víz- és csatornahálózatokat bővítenek, és új nyomóvezeték is épül.

Újabb víz- és szennyvízhálózatok épülnek és bővülnek Csíkszéken
2026. augusztus 06., csütörtök

Két csíki községben is elkezdték a vezetéképítést

A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként két csíkszéki községekben is elkezdődött a víz- és csatornahálózatok építése. Csíkszentléleken és Csíkszentgyörgyön is munkához látott a kivitelező, elsőként a szennyvízhálózat készül el.

Két csíki községben is elkezdték a vezetéképítést
Hirdetés