Könyvtári Napok kezdődnek Csíkszeredában

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A Kájoni János Megyei Könyvtár Könyvtári napok elnevezésű rendezvénysorozata hétfőn veszi kezdetét.

Péter Beáta

2015. április 20., 11:032015. április 20., 11:03

Különböző eseményekre várják az érdeklődő közönséget: sor kerül irodalmi találkozókra, könyvbemutatókra, képzőművészeti kiállításra és számos, különböző korosztályoknak ajánlott könyvtári foglalkozásra április 30-áig. A programok célja, a minőségi kultúrafogyasztás ösztönzése mellett, a könyvtár kulturális terébe bevonzani a különböző érdeklődésű és életkorú csoportokat.

2015-ben Az olvasás éve jegyében hirdette meg kulturális programjait a könyvtár. Az év folyamán minden nagyobb könyvtári esemény és hagyományosan szervezett program, így a Könyvtári Napok rendezvényeinek középpontjában is  a könyv, illetve az olvasás áll, erre irányul elsősorban a figyelem.

Hétfőn 11 órától a legkisebbeket (0-3 éves korig) és anyukáikat várják a márciusban elindított Kerekítő: Mondókás Móka című baba-mama foglalkozásra, melyet Borota Karola pszichológus, logopédus vezet. Az olvasókör újabb találkozóját 17 órától tartják a könyvtár előadótermében. Ezúttal a beszélgetés Kulisszatitkok nagyjainkról címmel irodalom, alkotás és magánélet viszonyának témája körül bontakozik ki, amelynek kapcsán a kör tagjai beszélnek egy-egy általuk választott alkotóról és életéről. A könyvtárban tavaly decemberben megalakult olvasókör találkozóin részt vehet minden érdeklődő, bármikor lehet csatlakozni a kör tagjaihoz. A Csíkszeredai Olvasó Kör honlapján, amelyet Cseke Gábor író, a kör animátora indított el és működtet, elérhetők a javasolt témák, az előző találkozókról beszámoló írások és számos, böngészésre, olvasásra csábító érdekesség.

Akárcsak az elmúlt években, a Könyvtári Napok keretében tartják a Megbocsátás hetét. Április 27-30. között a könyvtár elengedi a késedelmi díjat a 2014. január 1-e után kikölcsönzött dokumentumok visszaszolgáltatásával megkésett olvasóknak.

A Könyvtári Napokat 2006 óta szervezi meg a Kájoni János Megyei Könyvtár. A többnapos program kapcsolódik az április 23-án ünnepelt A könyv és a szerzői jogok világnapjához, ugyanakkor Romániában ezen a napon ünneplik a könyvtárosok napját is. A rendezvénysorozat részletes programja, az egyes rendezvények ismertetése elérhető a Kájoni János Megyei Könyvtár honlapján,  illetve Facebook oldalán (Kájoni János Megyei Könyvtár).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
2026. október 10., szombat

Sűrű köd miatt adtak ki sárga riasztást Csíkszeredára és környékére

Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.

Sűrű köd miatt adtak ki sárga riasztást Csíkszeredára és környékére
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Csíkszeredai származású játékos Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban idei évadjában

A csíkszeredai származású Sántha Xénia is játszik a magyarországi RTL Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című tévéshow idei évadjában. A népszerű taktika-pszichológiai reality a héten indult el.

Csíkszeredai származású játékos Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban idei évadjában
2026. október 09., péntek

Kiderült, mit állapított meg a rendőrség a csíkverebesi vonatbalesetről

Egy 16 és egy 17 éves fiatal vesztette életét a csütörtök délutáni csíkverebesi vonatbalesetben, mindketten Tusnád községből származtak.

Kiderült, mit állapított meg a rendőrség a csíkverebesi vonatbalesetről
2026. október 09., péntek

Ősz végéig folytatják az útkarbantartást Csíkszeredában

Noha a megszokottnál később kezdődött el Csíkszeredában az útkarbantartás, ezt az ősz végéig szeretnék folytatni, amennyiben az időjárás lehetővé teszi. Több helyszínen dolgoznak, de a Fürdő utcában tervezett munkálat jövőre marad.

Ősz végéig folytatják az útkarbantartást Csíkszeredában
Hirdetés