Hiánypótló könyvsorozattal gazdagodott a csíkszenttamási Bálint Vilmos Általános Iskola könyvtára a Magyar Nemzeti Könyvtár támogatásának köszönhetően.
2017. március 09., 19:402017. március 09., 19:40
A Nemzeti Könyvtár a magyar írott kultúra legjavát gyűjti egységes sorozatba. A válogatás első szempontja az olvasmányosság, a második a sokszínűség, a harmadik pedig a nemzeti önbecsülés erősítése. Kedves Róbert, Csíkszenttamás polgármestere egy támogatás révén ezt a sorozatot adta át szerdán Ádám Erikának, a helyi iskola igazgatónőjének. A községvezető érdeklődésünkre elmondta, tudomására jutott, hogy a Nemzeti Könyvtár könyvcsomagokkal segíti az erdélyi könyvtárakat, ezért felvette a kapcsolatot Kőszegi László miniszteri megbízottal, és egy kérésen keresztül megkapták a támogatást.
„Ezáltal 62 könyvvel bővült az iskola könyvtára: többek között Kós Károly, Balassi Bálint, Kőrösi Csoma Sándor és József Attila művei is megtalálhatók közöttük. A sorozatban regények, történelmi művek és verseskötetek is szerepelnek. Ez nagy segítség az iskolának, mivel olyan hiánypótló könyvekről van szó, amelyek eddig nem voltak meg a könyvtárban” – hangsúlyozta Kedves.
Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.
Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.
Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.
Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.
Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.
Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.
Az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével az illegális szemétlerakás növekedésétől tartanak a csíkszeredai lakószövetségek. A helyi rendőrség kamerákkal és járőrözéssel próbálja megelőzni és visszaszorítani a szabálytalanságokat.
Karbantartási munkálatokat végeznek Csíkszeredában november 2-án, 4-én és 6-án. Az érintett szakaszokon parkolási korlátozásokra lehet számítani.
szóljon hozzá!