Fotó: Gecse Noémi
Kiírják a közbeszerzési eljárást a Hargitafürdőre vezető 138A jelzésű megyei út felújításának tervezésére. A kivitelezéshez, mely jelentős összegbe kerül, kormányzati támogatást is szeretne a megyei önkormányzat.
2017. február 16., 21:532017. február 16., 21:53
2017. február 18., 09:332017. február 18., 09:33
A 138A jelzésű megyei út öt kilométeres szakasza a 13A jelzésű országutat köti össze a Csíkszeredához tartozó Hargitafürdővel. Az út évtizedekkel ezelőtt betonburkolatot kapott, de ez mostanra alaposan megrepedezett, töredezik, a keletkező kátyúkat pedig rendszeresen aszfalttal tömik be a nyári útkarbantartások idején. A teljes felújításhoz most kiviteli tervet készíttet a megyei tanács – tudtuk meg Borboly Csabától. A megyei önkormányzat elnöke arról tájékoztatott, hogy a tervezéshez szükséges közbeszerzési eljárást csak az állami, majd a megyei költségvetés elfogadása után tudják meghirdetni, ha nem sikerül jogi alapot találni addig is az ideiglenes beruházási lista kiegészítésére az elkövetkező napokban – ehhez szükséges a kedvező jogi szakvélemény is.
„A beruházás értékéről a tervezés első szakaszának lezárultával, a munkálatokat jóváhagyó dokumentáció elkészülte után tudunk nyilatkozni, és annak alapján konzultálni fogunk a lakossággal a felújításról” – mondta Borboly a felújítás költségeivel kapcsolatos kérdésünkre. Hozzátette, nemcsak az útburkolat újulna meg, szeretnének bicikliutat is terveztetni mellé, ha a területek tulajdonosai átadják a megyei tanács köztulajdonába az ehhez szükséges telkeket. Emellett egy optikai kábel későbbi lefektetéséhez is elhelyeznék a talajban a védőcsövezést.
Az elnök szerint, ha minden a tervek szerint halad, akkor akár nyárra kész lehet a terv. „Ezt követi a kivitelezésre szóló közbeszerzési eljárás kiírása, ami a legjobb esetben is csak kora ősszel zárulhat le, és esetleg neki tudunk fogni a munkálatoknak. Ez attól is függ, hogy a kormány Országos Helyi Fejlesztési Programjából (PNDL) vagy saját forrásból fedezzük a beruházás költségeit. Mi szeretnénk kormányzati forrásból fedezni, ehhez várjuk mindenki segítségét, hogy a kormányt erről tudjuk meggyőzni. Várhatóan ennek az útnak jelentős lesz a kivitelezési értéke, figyelembe véve, hogy a betonlapokat vagy el kell szállítani és megsemmisíteni, vagy összetörni, vagy újraalapozni, így egy átlagos megyei út felújításához szükséges pénznek akár két-háromszorosa is lehet az összeg” – hívta fel a figyelmet Borboly, aki lakossági javaslatokat is vár azzal kapcsolatban, hogy a képviselők, szenátorok közbenjárása mellett milyen módon lehetne meggyőzni a kormányt a támogatás szükségességéről. Szerinte szükség lenne a télisport-szakszövetségek és a vendéglátósok támogatására is az ügyben.
Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.
A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.
A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.
A csíkszeredai Brassói útra tervezett körforgalom terveinek elkészítése folyamatban van, a kivitelezést pedig jövőben kezdenék el. Mindez egy olyan általános bizonytalanság közepette történik, amely számos tervezett beruházást meghiúsíthat.
Másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki Hargita megye több településére vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A lakosságot Ro-Alert üzenetben is figyelmeztették a várható szélsőséges időjárási eseményekre.
Történelmi jelentőségű ünnepen vett részt vasárnap a gyimesbükki katolikus közösség: dr. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek felszentelte az újjáépített Szent Péter és Pál templomot. A szertartás a hálaadás és a közösség erejének ünnepe volt.
Egy év alatt újjáépült a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templom, amelyet vasárnap, augusztus 17-én szentel fel dr. Kovács Gergely érsek. A felújítás közösségi összefogással, ingyenesen átadott területekkel és sok önkéntes munkával valósult meg.
A Nagy István Művészeti Középiskola Ifjúsági Vegyeskara először vesz részt nemzetközi versenyen: az Ohridi Nemzetközi Kórusfesztiválon képviselik Romániát. A felkészülésről Fábián Attila, Mosoly Dániel Tibor és Darabos Andrea Tünde beszélt.
Fontos, hogy a mai világban, amikor számos veszély leselkedik a fiatalokra fel lehessen kínálni egy másik utat nekik, mint a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) – hangoztatta az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár.
A szociális segélyezettek közül 155 érintettnek van hátraléka a csíkszeredai önkormányzat felé, köztük akad olyan is, akinek 40 ezer lejt meghaladó tartozása van. Amennyiben nem törlesztenek, elvágják a szociális juttatásukat.
szóljon hozzá!