Költözik a rehabilitációs központ

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Jövő év elején költözhet új helyére a csíkszeredai Szent Ágoston Rehabilitációs Központ, ugyanis nemsokára elkészülnek a Szent Ágoston-plébánia régi kápolnájának átépítésével – azaz egy részével, a kivitelezést jövőben is folytatják.

Barabás Hajnal

2015. október 07., 19:552015. október 07., 19:55

2015. október 07., 20:002015. október 07., 20:00

A Gyulafehérvári Caritas évek óta szeretné átépítené a csíkszeredai Szent Ágoston-plébánia kápolnájának épületét, hogy létrehozhassanak egy komplex gyógypedagógiai központot. Azóta a civil szervezetnek sikerült támogatást szereznie a beruházáshoz, megkapták időközben a szükséges engedélyeket is, így idén hozzáfogtak a kivitelezéshez.

Ludescher Lászlótól, a Gyulafehérvári Caritas Szociális Ágazatának igazgatójától szerdán sajtótájékoztatón megtudtuk, már annyira haladtak a munkálatokkal, hogy jövő év elejére az épület egy része használható lesz. Elsőként a templom épületében működő, a fogyatékkal élőkért létrehozott korábbi nappali foglalkoztató fog beköltözni az új helyre. „Később szeretnénk kiegészíteni a központ tevékenységét más szolgáltatásokkal és programokkal, amelyek az egész csíki régiót hivatottak ellátni” – mondta az ágazati igazgató. Így szintén ideköltözik a csíksomlyói mozgáskompetencia központjuk, továbbá szeretnének elindítani egy korai fejlesztő programot 0–3 év közötti gyermekeknek és szüleiknek.

„Tanácsadó irodát nyitnánk fogyatékkal élőknek, továbbá délutáni foglalkoztatást is tartanánk számukra, és bízunk benne, hogy ezeket más szolgáltatások is követik” – sorolta Ludescher az új központba tervezett tevékenységeket, amelyekhez szükség lesz újabb munkaerő alkalmazására. A beruházást Németországból támogatták 400 ezer euróval, továbbá a csíkszeredai önkormányzat is hozzájárult kedvezményekkel a megvalósításhoz. Az épület egy részét adják át egyelőre ezen a télen, és valószínűleg a következő évben folytatják az építkezést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés