
Fotó: Veres Nándor
Felújítják a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium kollégiumának bútorzatát jövőben. A munkálatokat a magyar kormány finanszírozza.
2016. július 05., 11:082016. július 05., 11:08
Három székelyföldi egyházi iskola felújításához járul hozzá a magyar kormány jövő évtől: a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziuméhoz, a székelyudvarhelyi Backamadarasi Kiss Gergely Református Kollégiuméhoz, illetve az ugyancsak székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziuméhoz – jelentette be Székelyudvarhelyen Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
A csíkszeredai egyházi iskolát 10 és 20 millió forint közötti összeggel támogatják a több mint száz gyermeket befogadó kollégiumi épületének felújítása céljából. Tamás Levente, a Segítő Mária Gimnázium igazgatója érdeklődésünkre közölte, hogy a finanszírozás révén kizárólag a bentlakás bútorzatát szeretnék kicserélni. Mint mondta, a berendezések már elavultak, időszerű a cseréjük.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!