
Fotó: Kristó Róbert
Eddig még nem jeleztek az osztálypénz gyűjtésével kapcsolatos panaszt a Hargita Megyei Tanfelügyelőségen. Utánajártunk, kik és miként szedhetik ezt a hozzájárulást az iskolákban.
2016. december 21., 18:532016. december 21., 18:53
A vonatkozó jogszabályok szerint nem gyűjthetnek osztálypénzt a tanintézetek igazgatói, osztályfőnökei és pedagógusai, csak a szülői bizottságok képviselői – nyilatkozta érdeklődésünkre Görbe Péter, Hargita megye főtanfelügyelője.
„Ez a szülők felelőssége, amennyiben tisztességesen, átláthatóan megszervezik. Ehhez elengedhetetlen, hogy minden szülőbizottsági tag beleegyezzen a gyűjtésbe” – részletezte a főtanfelügyelő. Rámutatott, amennyiben a tanintézet számára vesznek valamit a gyűjtött összegekből, a pénz nyomon követhető kell legyen. A főtanfelügyelő fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy „sem szülő, sem tanár, sem igazgató nem mondhat, írhat olyasmit, hogy ha valaki nem járul hozzá az osztálypénzhez, akkor annak a gyermekét valaminemű tevékenységből kizárják. Törvénytelen erre kötelezni egy szülőt”. Hargita megyében még nem jegyeztek a tanfelügyelőségen az osztálypénzek gyűjtésével kapcsolatos szülői panasz – jegyezte meg Görbe Péter.
A csíkszeredai József Attila Általános Iskolában a szülői bizottság gyűjti az osztálypénzt. „Osztályról osztályra változó a befizetendő összeg mértéke. Attól függ, milyen tevékenységek zajlanak az osztályokban, melyik szülői bizottság, mit szavaz meg. Mindennek ára van, a szülők pedig megszavazzák, hogy szeretnének-e költeni rá, vagy sem” – közölte Lőrincz Juli iskolaigazgató.
A csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumban nem szednek osztálypénzt, viszont ez nem jelenti azt, hogy sosem gyűjtenének bizonyos célokra a szülők – számolt be Varga László igazgató. A csíkkozmási Dr. Boga Alajos Általános iskolában is az utóbbihoz hasonló a helyzet. „Nem szed senki osztálypénzt. Régebb bevett szokás volt, de mivel nem mindenki járult hozzá egyenlő mértékben, ezért megszüntettük” – ismertette érdeklődésünkre Csillag Ottó intézményvezető.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
szóljon hozzá!