
Fotó: Kristó Róbert
Hétfőn az utolsó nap, amikor még fűtéstámogatást lehet kérni a novemberi hónaptól kezdődő fűtésidényre a csíkszeredai polgármesteri hivatalnál. Eddig mindössze 87 kérést iktattak, jóval kevesebbet, mint a korábbi években.
2016. október 14., 11:102016. október 14., 11:10
2016. október 14., 11:132016. október 14., 11:13
Biró Edit, a csíkszeredai polgármesteri hivatal szociális osztályának vezetője elmondta, aki hétfő után hoz be kérést, az csak a decemberi hónaptól kezdődően kaphat fűtéstámogatást. „A kérések feldolgozása folyamatban van, eddig 87 igénylést iktattunk az informatikai programba” – mondta az osztályvezető. Ezenkívül még 150 kérés érkezett a városházára, amelyek feldolgozása folyamatos. A lakástulajdonosi társulások még nem tették le az igényléseket, ez feltehetően a határidőig megtörténik. Ezt leszámítva is jóval kevesebben kértek fűtéstámogatást, mint a korábbi években.
Biró Edit szerint ez főként a szigorított feltételrendszernek magyarázható. Ráadásul az is hozzájárulhatott ehhez, hogy a számvevőszéki ellenőrzések nyomán 2015-ben 500-nál is többen kényszerültek visszafizetni a fűtéssegély értékét, idén pedig 52-en kerültek ebbe a helyzetbe, főleg a 3000 lej fölötti bankbetétjeik miatt, ugyanis ez rajta van a jogosultságot kizáró javak listáján.
A távhőt használó fogyasztók fűtéstámogatásban részesülnek, ha az egy főre eső havi nettó átlagjövedelem nem haladja meg a 786 lejt a családok, illetve az 1082 lejt az egyedül élő személyek esetében. A földgázt, villamos energiát, tűzifát, szenet vagy fűtőolajat használó fogyasztók akkor igényelhetnek támogatást, ha az egy főre eső havi nettó átlagjövedelem nem haladja meg a 615 lejt sem a családok, sem az egyedül élő személyek esetében. A jogosultságot kizáró ingó és ingatlan javak listájáról részletesebb információkat a város honlapján olvashatnak, vagy Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának 28-as számú irodájában érdeklődhetnek.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!