
Fotó: Veres Nándor
Hiába ígérte meg a kivitelező, hogy november 24-én elkezdi a csíkszeredai Erőss Zsolt Aréna megrongálódott játékfelületének cseréjét, mai napig nem kezdődött el a munkálat.
2014. november 28., 09:562014. november 28., 09:56
Az egyik öltöző vízvezetékének törése miatt két alkalommal is beázott tavasszal a játékfelület egy része az Erőss Zsolt Arénában. Azóta semmi nem történt: várják a kivitelezőt, a brassói Intereurosport & Fun Kft.-t, hogy cserélje ki a tönkrement burkolatot. Lászlófy Botondtól, a létesítmény ügyintézőjétől e hónap elején érdeklődtünk, akkor azt mondta, a kivitelező november 24-re ígérte, hogy végre elkezdi a padlócserét. „Ugyanolyan parkettát hoznak, mint amilyen volt, de ezt a 2007-ben lerakott padlótípust már nem gyártják, így nem lehetett belőle rendelni. Ezért újra kellett gyártatni, feltehetően emiatt is húzódhatott el mostanig a burkolatcsere” – magyarázta az ügyintéző. Csütörtökön is rákérdeztünk, Lászlófy pedig azt válaszolta, hogy semmi előrelépés nem történt.
A játékfelület egyharmadát érintette közvetlenül és közvetve a beázás, ezért nemcsak a burkolatot, hanem az alatta lévő lécszerkezetet és a szigetelő anyagot is ki kell cserélni. Xantus Attila, a Csíki Sportegylet alelnöke nemrég úgy nyilatkozott, hogy a padlócsere költségét a biztosító fedezi. A munkálatok akár tíz napig is eltarthatnak, erre az időre felfüggesztik a sporttevékenységeket.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!