
Fotó: Veres Nándor
Készülnek a Csíkszerdához tartozó Csiba utca felújítására, de erre még várni kell. Legalább addig sincs szükség sebességkorlátozó táblákra, a gödrös utak biztosítják a közúti balesetek megelőzésére is alkalmas körülményeket.
2016. február 03., 18:302016. február 03., 18:30
A közlekedés szempontjából csak azok vannak szerencsés helyzetben, akik a Csibát Oltfaluval, Csaracsóval összekötő megyei út mentén laknak, ez az útszakasz ugyanis aszfaltozott, nem gödrös és sáros. A Csíkszereda és Szentegyháza közötti országúttól az említett megyei úthoz vezető és a település legnagyobb részét átszelő Csiba utca viszont igen. A város peremtelepülésének több lakója is panaszkodott a helyzetre, egy rendszeresen ott autózó lakos szerint ajánlott csak gyalogosan ki- és bejárni, mert a kerékvallató gödrökben még a szekér kereke is összetörik.
„Itt jártak és mértek” – árulta el egy helybeli férfi, arra utalva, hogy az utca felújítását készítik elő az illetékesek. „Mi is olyan adófizetői vagyunk a városnak, mint mások, de a körülmények teljesen mások” – fejtette ki, hozzátéve, az autók is gyakrabban hibásodnak meg a gödrös úton.
Az aszfaltozásra tervek készülnek, a Csiba utca korszerűsítését szeretnék elkezdeni – erősítette meg kérdésünkre Antal Attila. Csíkszereda alpolgármestere azt mondta, a város idei költségvetésében a tervezés elkészítésére van pénz, a kivitelezésre viszont azért nem különítettek el összegeket, mert amíg a víz- és csatornahálózat el nem készül, addig nem érdemes hozzáfogni az útfelújításhoz.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
szóljon hozzá!