Kecskéket pusztított el egy medve Tusnádfürdőn

Már nappal is sétálnak a medvék Tusnádfürdő utcáin. Az elmúlt időszakban több medvetámadás is történt, kedden délelőtt a búvóhelyük közelében lévő ház udvarán nyolc kecskét téptek szét. A probléma lehetséges megoldásaként szolgáló zárt szeméttárolókat még nem helyezték ki.

Iszlai Katalin

2016. június 10., 10:012016. június 10., 10:01

2016. június 10., 10:142016. június 10., 10:14

Már nemcsak éjjel a szeméttárolók környékén, hanem nappal városszerte felbukkannak a kukázó medvék Tusnádfürdőn. A helyiek elmondása szerint két bocs gyakorlatilag beköltözött a városba, gyakran látják őket közterületeken, az utcán, a temetőben, sőt az iskola udvarán is megfordultak már.

A vadállatok már nemcsak jelenlétükkel riogatják a lakosokat, hanem több medvetámadás is történt az elmúlt időszakban, a legutóbbi eset kedd délelőtt a Balló házaspár udvarán. A helyszínen Balló István és felesége, Mária elmondta, hogy a házuk melletti dombon található a medvék rejtekhelye, és nap mint nap ott ólálkodnak a környéken. Eddig csak tyúkokat támadtak meg, kedden viszont nyolc kecskét is széttépett az egyik bocs. A támadás után a medve a nap folyamán többször is visszatért az udvarra, alig tudták elkergetni.

„Annyira ki vannak éhezve, annyira agresszívvá váltak, hogy nem törődnek már semmivel, nem félnek” – tette hozzá Balló Mária. Elmondása szerint régebb nem volt baj, mert rendszeresen etették őket a közeli erdőben, ma viszont már senki sem foglalkozik ezzel. „Ha valaki megköti éjszakára a kutyáját, az olyan, mintha tálcán kínálná fel a medvéknek. Széttépik őket és megeszik a belsőségeiket.”

Kérdésünkre azt is elmondta, hogy az emberektől sem riadnak vissza, olyan helyekre is besétálnak, ahol éppen három-négy személy áll az udvaron. „A villanypásztor sem ér semmit, mert megtanulták, hogy csak akkor rázza meg őket, ha az orrukat vagy a mancsukat érinti. Nagyon okosak, és hamar tanulnak” – egészítette ki Balló Mária. Férje, István szerint ha már  kiskorban megízlelik a vért, utána nincs megállás és újabb támadások fognak következni. Már nem is merik kiengedni az állatokat.

Medvebiztos szeméttárolók

Tavaly év végén írtunk először arról, hogy a Hargita Térségfejlesztési Társulás (ADI SIMD Hargita) európai uniós finanszírozású pályázatán keresztül a város negyvenhat speciális kukát kap, amelyek fémből készülnek, lappanccsal működnek és így a medvék nem tudnak hozzájutni a háztartási hulladékhoz. A medvebiztos szeméttárolókat múlt héten le is szállították Tusnádfürdőre, jelenleg a sípályánál vannak lerakva. Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere megkeresésünkre elmondta, a beüzemeltetésükre még legalább egy hónapot várni kell: elhelyezésük előtt először önteniük kell egy-egy 25 centiméter vastagságú betonalapot. A helyiek elmondása szerint ez a próbálkozás sem lesz sikeres, mert ha nem találnak élelmet a szeméttárolóknál, még inkább a házak körül fognak szaglászni a medvék, és valószínűleg még több támadásra lehet majd számítani. Hozzátették, szerintük nincs is működőképes megoldás, csak akkor szűnne meg a probléma, ha kilőnék a medvéket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés