
Fotó: Gecse Noémi
Részleges útlezárásra lehet számítani pénteken délután négy órától a csíkszeredai Márton Áron utca, a Decemberi Forradalom és a Hunyadi János utcák találkozásánál lévő körforgalomnál (a nagy BRD banknál).
2016. július 08., 09:282016. július 08., 09:28
A forgalmat az előzetes ütemterv szerint hétfőig fogják korlátozni a Kalász és a Stadion kazánházak összekötési munkálatai miatt attól függően, hogy tudják-e tartani azt. Pénteken a körforgalom Decemberi Forradalom utcai felénél (a református templom mellett) ásnak, szombaton a körforgalomban, vasárnap pedig a Hunyadi János utcai részénél, a bank épülete mellett, és ennek megfelelően terelik majd el a forgalmat.
A munkálatokat végző cég munkatársai is segítenek a forgalom irányításában. Az ütemterv alapján pénteken forgalomelterelő táblákat fognak kihelyezni a Temesvári sugárúti kereszteződésnél, a megyei pénzügyi hivatal és a Nagy Imre Általános Iskola melletti kis utcáknál pedig jobbra irányító jelzéseket helyeznek ki.
Vasárnap a Kossuth Lajos utca és a Márton Áron utca találkozásánál található körforgalomnál (a kereskedelmi BCR banknál) szintén forgalomelterelő táblát helyeznek ki, innen már nem lehet behajtani a Márton Áron utcába, a felásott körforgalom irányába.
Szintén el fogják terelni a forgalmat a Márton Áron Gimnázium irányából a Csütörtök utca felé. A csíkszeredai önkormányzat a járművezetők megértését kéri az esetleges kellemetlenségekért, aki teheti, kerülje el az érintett útszakaszt.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!