
Harmadik alkalommal szervezik meg a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának harmadéves Kommunikáció és PR szakos hallgatói a PR Karácsony elnevezésű rendezvénysorozatot december 14–17. között, nem csak az egyetemisták számára.
2015. december 15., 19:362015. december 15., 19:36
2015. december 15., 22:112015. december 15., 22:11
A harmadévesek minden évben azt a feladatot kapják, hogy egy rendezvénysorozatot álmodjanak és valósítsanak meg. A végzősök három éve a PR Karácsony név alatt szervezik meg az egész hetes eseményt, s az idén is több érdekes programmal várják az érdeklődőket.
Az egyetemen egész héten hallható lesz a karácsonyi rádió, továbbá helyet kap a már évek óta nagy népszerűségnek örvendő karácsonyi vásár, ahol a hallgatók mellett a csíkszeredai lakosok is képviseltetik magukat. A szervezők a gyerekekre és az idősebb korosztályra is gondoltak, szerdán este az Ezüst Akadémia résztvevői számára rendeznek egy díszkészítéssel egybekötött teázós estet, csütörtök délben pedig a kisiskolásokat várják egy meseolvasásra az egyetem könyvtárában. Bővebb információk ITT.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.
szóljon hozzá!