Fotó: Veres Nándor
Nem készülnek el az év végi határidőre a tömbházak hőszigetelésével Csíkszeredában, 5 millió lejes uniós finanszírozást veszít el a város. Ahhoz, hogy június 30-áig haladékot kapjanak a kivitelezésre, 10 millió lejt foglaltak be a 2016-os költségvetésbe.
2015. december 16., 19:282015. december 16., 19:28
Csíkszeredában jelenleg 29 tömbházat hőszigetelnek, a munkálatokat négy kivitelezési szerződés alapján három – egy bákói és két bukaresti – vállalkozás végzi. Legkésőbb december végéig le kellene zárni az uniós finanszírozású projektet, azonban a munkálatok átlagban csak 45 százalékban készültek el. Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere elmondta, akadnak olyan tömbházak, ahol 99, máshol pedig 10–12 százaléknál tartanak a kivitelezéssel. A négy szerződés összértéke hozzávetőleg 20 millió lej, amelyből körülbelül 10 milliót lejt költöttek el – ebből több mint 5 millió lejt az unió térített meg. Még „10 millió lejre való munka” maradt hátra, csakhogy ennek az összegnek az uniós részétől – a közel 5 millió lejtől – elesett a város, ugyanis nem fejezték be a munkálatokat határidőre.
Antal elmondta: a finanszírozási hatóság lehetőséget adott arra, hogy kitolják a kivitelezés határidejét jövő év június 30-ára, de csak azzal a feltétellel, ha a város 2016-os költségvetésébe belefoglalják a fennmaradó költséget, azaz 10 millió lejt. A csíkszeredai önkormányzati képviselők szerdai rendkívüli ülésükön egyhangúlag el is fogadták azt a határozatot, amelybe belefoglalták a jövő évi beruházások tételei közé a hőszigetelési munkálatokat és azok 10 millió lejes költségét. „Június 30-áig mindenképp be kell fejezni a projektet, ellenkező esetben az eddig megtérített 60 százalékos uniós támogatást is vissza kell fizessük” – mondta Antal. Hozzátette, a kivitelezési szerződésekbe ugyanakkor belefoglalták azt, hogy amennyiben nem készülnek el határidőre, az építő költsége lesz, és ennek majd jogi úton próbálnak érvényt szerezni.
Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.
A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.
A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.
A csíkszeredai Brassói útra tervezett körforgalom terveinek elkészítése folyamatban van, a kivitelezést pedig jövőben kezdenék el. Mindez egy olyan általános bizonytalanság közepette történik, amely számos tervezett beruházást meghiúsíthat.
Másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki Hargita megye több településére vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A lakosságot Ro-Alert üzenetben is figyelmeztették a várható szélsőséges időjárási eseményekre.
Történelmi jelentőségű ünnepen vett részt vasárnap a gyimesbükki katolikus közösség: dr. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek felszentelte az újjáépített Szent Péter és Pál templomot. A szertartás a hálaadás és a közösség erejének ünnepe volt.
Egy év alatt újjáépült a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templom, amelyet vasárnap, augusztus 17-én szentel fel dr. Kovács Gergely érsek. A felújítás közösségi összefogással, ingyenesen átadott területekkel és sok önkéntes munkával valósult meg.
A Nagy István Művészeti Középiskola Ifjúsági Vegyeskara először vesz részt nemzetközi versenyen: az Ohridi Nemzetközi Kórusfesztiválon képviselik Romániát. A felkészülésről Fábián Attila, Mosoly Dániel Tibor és Darabos Andrea Tünde beszélt.
Fontos, hogy a mai világban, amikor számos veszély leselkedik a fiatalokra fel lehessen kínálni egy másik utat nekik, mint a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) – hangoztatta az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár.
A szociális segélyezettek közül 155 érintettnek van hátraléka a csíkszeredai önkormányzat felé, köztük akad olyan is, akinek 40 ezer lejt meghaladó tartozása van. Amennyiben nem törlesztenek, elvágják a szociális juttatásukat.
szóljon hozzá!