
Fotó: Veres Nándor
Még nem fejezték be Csíkszeredában a kisebb utcák, út- és járdaszakaszok aszfaltozását, javítását. Az időjárás egyelőre ezt nem akadályozza, így a munkálatok november elejére is átcsúsznak, mert több helyszínen ezután kell aszfaltozni.
2016. október 26., 10:342016. október 26., 10:34
Kiegészült a Fürdő utcában az aszfaltburkolat, és kétoldalt a járdát is felújították. Igaz, még egy réteg aszfalt kell az úttestre, de ezt csak jövőben terítik el. Nem az időjárás miatt, Szőke Domokos alpolgármester szerint azért várnak, hogy kiderüljön, a tavaly az utcában befejezett vízvezeték-építés utáni burkolat-helyreállítás mennyire időtálló. Hasonló okból kerül szintén csak egy réteg aszfalt a Tudor Vladimirescu utca legfelső szakaszára is, várhatóan két héten belül – ebben az utcában is volt ásás a vezetéképítés miatt, illetve helyreállítás.
Mint az alpolgármestertől megtudtuk, előkészítették a Nyírfa és a Malom utcák aszfaltozását is, de mivel a Harvíz Rt. regionális víz- és csatornaszolgáltató vállalat jelezte, hogy hátravan még néhány lakóház csatlakoztatás a szennyvízhálózathoz, ennek elkezdése bizonytalan. „Ha sikerül rövid időn belül ezt a helyzetet megoldani, akkor lehet szó aszfaltozásról, de megtörténhet, hogy elhalasztjuk ezt is jövőre” – magyarázta Szőke. A Hargita utcában, a városból kivezető bal oldalon a járdák újjáépítésével dolgoznak egészen a volt traktorgyárig, a szegélyköveket már lerakták. A vasúton túli Vadász utcában a tömbházak közötti parkoló és a járdák újraaszfaltozása kezdődik meg nemsokára – tudtuk meg. A napokban fejezték be az aszfaltozást a Bolyai utcában, kisebb munkálatokat végeztek a Fűzfa lakótelep bejáratánál, a Millenniumi-templom mögött is egy járdaszakaszt újítottak fel. A Mihai Eminescu utcában is gyalogút készül, akárcsak a Temesvári sugárút felső részén a tömbházak körül. Aszfaltozásra készítik elő az egykor dendrológiai parknak szánt terület melletti útszakasz második sávját is, ahol felmarták a megrongálódott betonréteget.
Csíkszereda Polgármesteri Hivatala idén 4,5 millió lejt fordított az utak, járdák és parkolók javítására, a munkálatok elvégzésére az ING Service Kft. kapott megbízást. Korábban már ebből a keretből aszfaltozták újra a Stadion utcát, az ottani parkolót és járdát, a Szív utcában a tömbházak közötti parkolót, utat és járdákat, a Kissomlyó utcában elkészült a második aszfaltréteg, a Kossuth Lajos utcában két szakaszon pedig új járdaburkolat. Leaszfaltozták a Szabadság és Zöldfa utcákat, a Rét utcához csatlakozó egyik bekötőutat, a Szentlélek utcából a város szélén északi irányba elágazó mellékutcát, az Akác utcában a Goscom előtti parkolót és járdát, a Hajnal utca egy részét, illetve a Brassói úton a kétemeletes tömbházak mögött egy részt.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!