A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes pénteken 18 órától Csíkpálfalván, a kultúrotthonban lép színpadra a János vitéz, avagy a hős gyönyörűséges utazása és csodálatos megérkezése című műsorával. Immár harminckettedik alkalommal mutatják be Petőfi elbeszélő költeményét, Csíkszeredában hat alkalommal láthatta a közönség, de a visszajelzések alapján még mindig van igény arra, hogy műsorra tűzzék. András Mihályt, az együttes igazgatóját, művészeti vezetőjét faggattuk a siker titkáról.
2012. május 10., 18:002012. május 10., 18:00
2012. május 10., 19:032012. május 10., 19:03
– Nem a néptánc jelenti az előadásuk gerincét, hanem ezúttal inkább a színház eszköztárához folyamodtak. Egyfajta stílusgyakorlatként fogható fel ez a mesejáték. Miért tartotta fontosnak, hogy az együttes más műfajban is kipróbálja magát?
– Úgy gondolom, már az a tény, hogy harminckettedszer adjuk elő ezt a mesejátékot, és hogy újra meg újra igénylik, arról árulkodik, szükség van az ilyen típusú műsorokra. Valójában az én fejemben minden előadásunk előtt az fordul meg, hogy a közönséget nevelni kell, és megismertetni vele értékeinket. Mindig két lépéssel a nézőink előtt kell járjunk, de nem szabad elrugaszkodnunk annyira, hogy érthetetlenekké váljunk. Rá kellett jönnünk azonban, hogy ebben a sanyarú időszakban, amikor a gazdasági problémák, és persze, más természetűek is, begyűrűznek a családokba, munkahelyekre, nem kizárólag a nevelés, az értékek megismertetése lehet a célunk, hanem ugyanakkor szórakoztatás is.
Nem csak a János vitézzel, hanem az Ördöngösök füzesen című műsorunkkal is arra törekedünk, hogy felvidítsuk a közönséget. Reméljük, hogy az előadások idején félre tudják tenni kicsit gondjaikat, bajaikat. Tudjuk, hogy ez a műfaj népszerűbb, de az előadások igazolják, hogy vannak olyan nagy problémák, amelyeket elsőre nem sikerül könnyen megoldani, félre kell egy kicsit tenni, és előtte feltöltődni, hogy ismét fel tudjuk venni a harcot ellenük. Meg kell találjuk az örömforrásunkat, erőt meríteni akár a humorból is, hogy folytassuk a küzdelmet. Előadásunkkal egy ilyenfajta katarzist próbálunk nyújtani, és rendkívüli örömöt okoz, hogy nap mint nap halljuk, amint a gyerekek a mesejáték jeleneteiről beszélnek, általában többször is megnézik az előadást...
– Nem véletlen, hogy a kicsik ennyire lelkesednek, hisz az előadás elsősorban nekik készült.
– Igaz, hogy elsősorban a gyerekeket céloztuk meg, de inkább azt mondanám, hogy az előadás korhatártól független. Általában több nemzedék nézi együtt, a gyerekeket elkísérik a szülők vagy a nagyszülők. Legtöbb jelenet humorát a gyermekeket is értik, néhány részletet viszont csak a felnőttek, de mindenki jól szórakozik, kicsik és nagyok vidámsága egymást erősíti. Sőt, mi több, az együttes nagyon szívesen játssza ezt a mesejátékot, észleltem, hogy sokkal jobb a csapathangulat, amióta a János vitézt műsorra tűztük.
– Gondolom, ebben az is közrejátszik, hogy az együttes táncosai társrendezők voltak, mindenki magából is beletett valamit.
– Boka Gábor rendező megengedte, hogy kipróbáljuk magunkat, hogy mi oldjuk meg a jelenetek zömét. Alkotótársként kezelte a táncosokat, és így teljesen a magukénak érzik ezt az előadást. Amint már említettem, egyfelől összefogta a csapatot, másfelől új feladatok, nem táncosi jellegű kérdések megoldására ösztönzött mindenkit, így egy más irányú fejlődés is bekövetkezett az együttesben. Persze, azóta a sokszor előadott mesejáték ismét új feladatok elé állított minket. Az élet is olykor rákényszerített, de mi is úgy döntöttük, hogy kipróbáljuk a dupla szereposztásokat. Borzsovában körülbelül egy héttel ezelőtt János vitéz szerepét nem Gábos Endre, hanem Kelemen Szilveszter játszotta, az ő addigi szerepét pedig Antal Zsoltnak kellett elvállalni. Csapaton belül szurkoltunk az újabb feladatok elé állított szereplőknek, hogy jól alakítsanak.
– Valószínűsítem, hogy a mesejáték létrejöttében az is céljuk volt, hogy a táncosok, akik az utánpótlás tanításával is foglalkoznak, megbarátkozzanak a rendezői feladatokkal, hiszen a néptáncot önmagában is elő lehet adni, de sokkal élvezhetőbb, ha megfelelőképp csomagolják.
– Igen, mindenképp sokat fejlesztettük a táncosok rendezői képességeit, már most el tudom képzelni, hogy ezt a tudást nagyszerűen képesek majd kamatoztatni, ha a környékbeli legendákat, mondákat feldolgozzák, és táncelőadást készítenek belőlük. Másfelől, azt is tapasztaltam, hogy létezett egy olyan potenciális közönségréteg, akit nem tudtunk a néptánc-előadásainkkal megfogni. Gondolok itt azokra, akik élvezik a néptáncot ugyan, de eddig nem kapták meg azokat a megfelelő kapaszkodókat, hogy egy ilyen műsort végignézzenek. A János vitéz egy jó hívó szónak bizonyult, reméljük, hogy azt a népes közönséget, amelyet megfogtunk vele, képesek leszünk megtartani is.
szóljon hozzá!