
Fotó: Veres Nándor
Néhány napja nem működik a csíkszeredai Lejtő utca aljába felszerelt behajtásgátló oszlop. Azt egyelőre nem tudni, hogyan és kik törték össze, keresik még az elkövetőket.
2015. május 21., 21:092015. május 21., 21:09
Lázár Péter, a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal városgazdálkodási osztályának vezetője érdeklődésünkre annyit mondott, csütörtökön észlelte egyik kollégájuk, hogy már nem emelkedik ki a földből az automata vezérlésű behajtásgátló a Lejtő utca aljában. „Egyelőre nem tudjuk, hogy mennyire rongálódott meg, jeleztük a problémát annak a székelyudvarhelyi cégnek, amely felszerelte. Várjuk, hogy szemrevételezzék, azután derülhet ki, mikorra tudják visszaállítani” – mondta Lázár. Hozzátette: ugyanakkor keresik a tettest is, aki megrongálta az elektromos szerkezetű oszlopot. Feltehetően szerdán történhetett a rongálás, a közelben működő kereskedelmi egységek munkatársai ugyanis akkor észlelték a meghibásodást.
Egyébként nem először rongálják meg a Petőfi, valamint a Lejtő utca kereszteződésébe állított, automata vezérlésű süllyeszthető oszlopot, már három hétre a beüzemelését követően, tavaly februárban összetörték. Egy áruszállítással foglalkozó cég sofőrje hajtott rá járművével a szerkezet tetejére, miközben az emelkedett ki a földből. A behajtásgátlót egyébként tavaly januárban építette be uniós forrásokból a városháza, azzal a céllal, hogy a forgalomkorlátozással gyalogosbarátabbá tegyék Csíkszereda sétálóutcáját.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!