Közel kilencvenen várják a fizetést

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Idén negyedik alkalommal késik a fizetésük – jelezték felháborodásukat a Hargita Megye Tanácsának alárendelt Hargita Megyei Nevelési Tanácsadás és Erőforrás Központ dolgozói. Közel kilencven személyt érint a késedelem.

Barabás Hajnal

2015. november 09., 18:442015. november 09., 18:44

Minden hónap tizedikén kellene megkapják béreiket a Hargita Megyei Nevelési Tanácsadás és Erőforrás Központ dolgozói, azonban tudomásukra jutott – és ez a hétfői gyűlésükön szóba is került –, hogy erre kedden, november 10-én nem kerül sor.

„Idén ez lesz a negyedik alkalom, hogy különböző okokra hivatkozva nem kapunk időben fizetést” – adott hangot elégedetlenségének Kui Eszter Enikő, az intézmény tanácsadó tanára. Mint részletezte, a központ könyvelőjétől tudják, megtörténhet, hogy ebben a hónapban a bérüket akár egy hetes késéssel vehetik csak kézbe. A fizetések kiadásához ugyanis a megyei önkormányzat tanácshatározatára van szükség.

„Ha időben megtartják ülésüket az önkormányzati képviselők, akkor én időben megkaphatom a fizetésemet. Egyedül a jó szándékon és a szervezésen múlik” – mondta Kui. Hozzátette, nagyon fel vannak háborodva, akadnak, akiknek hitelt, kölcsönt kell törlesztenie. Egy másik, neve elhallgatását kérő alkalmazott elmondta, mindenkit negatívan érint a fizetések késése. „Úgy tudom, hogy a megyei önkormányzat alkalmazottai közül azokat érinti, akik a tanügyi hálózatban dolgoznak. A mi központunk esetében 89-en vagyunk érintettek” – közölte.

Megkerestük Borboly Csabát, Hargita Megye Tanácsának elnökét is az ügyben, megkérdeztük, hogy mi az oka annak, hogy késnek a fizetések, illetve, hogy az említett központ munkatársai mikorra várhatják a bérüket, azonban nem kaptunk választ. Hargita Megye Tanácsa kedden 11 órától rendkívüli ülést tart a csíkszeredai megyeháza márványtermében, az előterjesztendő határozattervezetekről viszont nem küldött tájékoztatót a megyei önkormányzat sajtószolgálata.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés