
Fotó: Veres Nándor
Újabb árhullám söpört végig a csíki falvakon csütörtök este. A hirtelen lehullott nagy mennyiségű eső miatt több patak is kilépett a medréből, elöntve a települések utcáit, a víz pedig udvarokba és pincékbe folyt be. Csíkszentmihályon okozta a legnagyobb kárt az áradás, a víz helyi napközi és kultúrotthon alagsorába is befolyt.
2016. június 24., 18:192016. június 24., 18:19
Csíkpálfalván a Nyír-patak áradt ki, elöntve a település központi, illetve felszegi részének útszakaszait. Több helyen az udvarokra és a pincékbe is befolyt a víz. A helyiek a tűzoltókkal karöltve dolgoztak a károk helyreállításán – számolt be Ferencz Csaba polgármester. „Hat óra körül kezdett el esni, aztán már nyolc után nem is látszott az út. Az eső mellé jég is társult, amely a veteményesekben is nagy kárt tett” – emlékezett vissza egy helyi lakos. Egy másik helybéli már csütörtök előtt felkészült az árvízre, ugyanis az esőzés előtt homokzsákokat helyezett a kapuja elé. Mint mondta, a május végi áradások után nem akarta, hogy újból váratlanul érje az ár.
A víz a csíkdelnei utakon is hömpölygött csütörtökön koraeste, bár ott kisebb mértékben okozott kárt, mint Csíkpálfalván. Szőcs Jenő, helybéli lakos szerint, ha a faluban mindenhol kiöntenék betonnal a sáncokat, ahogy azt nemrég ígérte a helyi önkormányzat, nem okozna ekkora gondot az áradás. „Ahol nincs rá szükség ott lebetonozták a település sáncait, ahol valóban szükség lenne rá, minden maradt a régiben” – panaszolta Szőcs.
Csíkszentmihályon a Rákos-patak áradása nyomán öntötte el a víz a közeli lakóházak udvarait, kertjeit, pincéit – tudtuk meg Izsák Székely Lóránt polgármestertől. Hozzátette, a helyi napközi és kultúrotthon alagsora is megtelt vízzel, szerencsére az önkéntes tűzoltók időben kimentették onnan a javakat.
„Mindemellett sok veteményest is tönkretett a jégeső, de néhol fákat is kidöntött a vihar” – közölte a polgármester. Szépvízen is tombolt a vihar, sőt jégeső is volt, viszont ott nem okozott nagyobb kárt, áradást – számolt be érdeklődésünkre Ferencz Tibor polgármester.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!