
Fotó: Veres Nándor
Nemrégiben szerveztünk gyűjtést a szentimrei Vitos családnak, ahol a négyéves Júliának vérsűrűségmérő műszerre volt szüksége. Ezt időközben egy magyarországi férfi megvásárolta számukra, ugyanakkor a Csíki Hírlap szerkesztőségébe is jelentős összeget hoztak be az olvasók, hogy segítsenek a családnak és a kislánynak. A csíkszeredai Multimed Klinika pedig felajánlotta a családnak, hogy addig kezelik ingyenesen Júliát, amíg szükség van rá.
2016. október 18., 10:462016. október 18., 10:46
„Felvettük a kapcsolatot a szentimrei családdal, ahol a kislánynak szüksége volt egy vérsűrűségmérő készülékre, értesültünk, hogy időközben sikerült beszerezni a gépet, viszont az anya abbéli igényét fejezte ki, hogy szükség lenne gyógytornakezelésre és masszázsra. Végeztünk egy neurológiai és egy fizioterápia vizsgálatot, úgy látjuk, hogy elég hosszadalmas kezelés után lesz javulás a kislány állapotában. Az orvosaink kezelni fogják mindaddig, amíg elérik a szükséges állapotot. Jelenleg gyógymasszázst kap és gyógytornára jár a kezelőközpontunkba, hetente több alkalommal. A kezelés mellett két-három hetente elvégezzük a szakirányú vizsgálatokat. Mi így tudjuk segíteni” – nyilatkozta megkeresésünkre Orbán Imre, a klinika vezetője.
Késik a székely vérlovagok szolgálatának elindítása, mert a romániai szabályozás miatt a vérszállításra szánt motorkerékpárokat át kell alakítani, és az engedélyeztetési folyamat sem zárult még le.
Közös ének, tánc, ima és gyerekzsivaj töltötte meg szombaton a csíksomlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napján ezrek ünnepelték együtt a székely hagyományokat, miközben a jövő évi házigazdát is kijelölték.
Két közlekedési kihágás ügyében indított büntetőeljárást a rendőrség pénteken Hargita megyében.
Népviseletbe öltözött csíkszékiek és helyiek töltötték meg szombat reggel a csíkszeredai Szabadság teret: elkezdődött az Ezer Székely Leány Napja.
Noha jó ütemben dolgozik az építő és egy hónapon belül várhatóan befejezi a munkát, az ősszel kezdődő tanévben még nem tud gyermekeket fogadni a Csíkszentsimonban épülő bölcsőde. Számos tennivaló van még addig.
Kevesebb vérveszteség, kisebb megterhelés és pontosabb beavatkozások – alig néhány héttel a Da Vinci-robot üzembe helyezése után már rendszeresen alkalmazzák a rendszert a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban.
Az Ezer Székely Leány Napja biztonságos lebonyolítása érdekében ideiglenes útlezárásokra kell számítani július 4-én, szombaton Csíkszeredában.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
szóljon hozzá!