
Fotó: Gecse Noémi
A májusi, június eleji megtorpanás, majd az elmúlt napok felmelegedése után nagy ütemben zajlanak a mezőgazdasági munkálatok Csíkszéken. A hirtelen jött melegnek azonban nemcsak pozitív hozadéka van, a burgonya például rosszul viseli a 26 Celsius-foknál magasabb hőmérsékletet.
2016. június 25., 11:102016. június 25., 11:10
A korábbi esőzések után az elmúlt napokban 30 Celsius-fok körül mozgott a nappali átlaghőmérséklet, emiatt arra voltunk kíváncsiak, hogy hogyan haladnak a gazdák a mezőgazdasági munkálatokkal, hogyan befolyásolta a hirtelen változás a kultúrák fejlődését. Török Jenő, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője érdeklődésünkre elmondta, a májusi, június eleji esőzések miatt volt egy megtorpanás a munkálatok előrehaladtában, hiszen májusban húsz esős nap volt a csíki falvak többségében. Akkor 110 liter csapadék hullott, júniusban a hónap közepéig tartott esőzések során szintén hasonló mennyiségű csapadék zúdult le térségünkben.
Nemcsak beázott a föld, hanem sok parcellán meg is állt a víz, így alig lehetett rámenni a területekre a permetezések elvégzése végett. Ez elsősorban a pityókatermesztőknek volt előnytelen, mivel az időjárási viszonyok – a magas páratartalom, a növekvő hőmérséklet – kedveztek a burgonyavész kialakulásának. „Rég nem volt ennyire nehéz a parcellákat – még a jó vegyszerekkel is – megvédeni a burgonyavésztől. Aki tehette, az már háromszor is permetezett” – ismertette az intézményvezető. Hozzátette, az elmúlt napok magas hőmérséklete ilyen szempontból előnyös volt, hiszen besegített a sorok kiszáradásában, s habár a páratartalom még mindig magas, azért kevésbé terjed a vész. Ugyanakkor a következőkben is érdemes figyelni a burgonyaparcellákat, folytatni a permetezéseket.
A folyamatos esőzések miatt nehéz volt haladni mindeddig a széna betakarításával is, akik kaszáltak azok sem tudták beszárítani a füvet. Az elmúlt napokban azonban sokan, nagy ütemben hozzáfogtak a kaszáláshoz, kézi és gépi erővel egyaránt zajlik a betakarítás – számolt be Török Jenő. Megjegyezte azt is, a gabonák esetében a csapadékos időszak hozzájárult a gyomosodáshoz – még akkor is megjelentek a gazok, ha voltak gyomirtószerezve a parcellák. Továbbá a viharos időjárás a kövérebb, vagy gyengébb szárú fajtákból döntött le kisebb-nagyobb részeket. A gyümölcsösök esetében pedig a gombabetegségek megjelenésének kedveztek a feltételek.
„A burgonyának túl nagy a hőmérséklet-ingadozás, amíg korábban hűvös volt, most a napközbeni harminc fokban el vannak ereszkedve. A pityóka nem szereti a túl nagy meleget, legtöbb 26 fokban érzi jól magát, azon felül már nem annyira. De egyelőre még nem beszélhetünk kiszáradásról, csak elereszkedtek” – magyarázta a szakember. Elmondása szerint a kalászosok bírják a kánikulát, illetve az is kedvező, hogy a meleg miatt kiszáradnak azok a gabonaföldek, amelyeknél gondot okozott a megállt vízmennyiség.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!