Egy újabb személykocsit csatoltak a Brassó és Marosvásárhely között közlekedő Regio besorolású vonathoz, amely az utóbbi időszakban csak két vagonnal közlekedett, és az utasok alig fértek el. További pótlásra is van ígéret.
2015. október 05., 17:142015. október 05., 17:14
Miután bemutattuk a túl kevés, mindössze két vasúti kocsi miatt kialakult embertelen állapotokat, azonnali vagonpótlást ígért a Román Vasúttársaság (CFR) személyszállítási ágazatának (CFR Călători) szóvivője, Alina Predescu a Csíkszeredából 16 óra 2 perckor Marosvásárhely felé induló, 4511-es számú Regio vonat számára. Pénteken pontosítottak, hogy a harmadik személykocsit szombattól tudják csatolni a szerelvényhez. Ez meg is történt, hétfőn délután is azt láttuk, hogy a Felcsíkra tartó ingázóknak már nem három vagonban kellett helyet keresniük.
Ez a lépés nem oldja meg a zsúfoltságot, és továbbra is sok bérletes utas a folyosón állva kénytelen utazni. A reggel 6 óra 36 perckor Csíkszeredába befutó, 4504-es számú, Maroshévíz és Brassó között közlekedő vonaton rendszeresen utazók is nehezen férnek a három vasúti kocsiban. Ezzel kapcsolatos újbóli megkeresésünkre a CFR személyszállítási ágazatának szóvivője azt mondta, utánanézett, és megvan a lehetőség arra, hogy ehhez a szerelvényhez is még egy kocsit csatoljanak. Alina Predescu szerint ez nem azonnal, de nemsokára megtörténik.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!