Befejezéshez közeledik a tavaly elkezdett felújítás a csíkszeredai Gyermek sétányon. Megváltozott az autós közlekedés, kialakították a lakóövezeten körbevezető futósávot, a járdákat. A játszóterek, és a sportpálya ezután készülnek el, a munkálatokkal novemberre kell végezni.
2016. június 29., 10:442016. június 29., 10:44
Gyakorlatilag körbe lehet már szaladni, illetve járni a lakóövezetet, ha elindulunk a Gyermek sétányon kanyargózó futósávon, amelynek aszfaltburkolata már elkészült. Ezután kerül rá egy szélesebb, öntött gumiból készülő rugalmas futófelület, amely jó feltételeket biztosít a kocogáshoz. Noha a parkolók már elkészültek, a Müller László utca, illetve a Testvériség sugárút felőli egyik bejárat kialakítását még nem fejezték be. Az új játszóterekre is várni kell még, egyelőre az alapozás készült el, de a szükséges felszerelés még hiányzik.
Az autósok számára lényeges újdonság, hogy a már említett futópálya nemcsak a testmozgást helyezi előtérbe, hanem megszünteti az autós forgalom áthaladását is a Gyermek sétányon. Az övezet felső részén, a Testvériség és Müller László utcák között, a napközi előtt át lehet haladni autóval, de a Tudor Vladimirescu utca felőli bejárattól csak a napközi épületéig lehet eljutni. A Testvériség sugárút felőli alsó, korábban autók által is használt bejárat most csak a gyalogosoké, ott éppen a járda és zöldövezet kialakításával dolgoznak. Nem árt figyelni az autóvezetőknek az egyirányú közlekedést jelző táblákra sem.
Több járdaszakasz vár még aszfaltozásra, a sétány alsó részén kopóréteg elhelyezésére van szükség az úttesten és a parkolóban. A felújítás előtt álló nagyobbik sportpályán egyelőre a munkagépek parkolnak, és térkövek tárolására is szolgál. Több helyen azt láttuk, hogy a háztartási hulladék tárolására elhelyezett kukák a járdán vannak, és tegnap arra panaszkodtak a sétány felső részén lakók, hogy az eldugult szennyvízvezeték miatt kellemetlen bűz érződik több tömbházban. A kivitelezéssel megbízott ING Service cég igazgatója, Buzogány Károly kérdésünkre elmondta, a sétányon 11 földbe süllyesztett szemeteskukát helyeznek majd el a mostaniak helyett, a játszótereket és sportpályákat az elkövetkező időszakban szerelik, illetve újítják fel.
Szőke Domokos alpolgármester szerint a beruházás előtti egyeztetések alapján a szennyvízhálózat cseréje nem volt indokolt – az átvétel előtt viszont ezt is ellenőrzik kamerával, és az esetleges akadályokat eltávolítják. A lakóövezet felújításának határideje novemberben jár le.
Több mint 6 millió lejbe kerül
A több mint 2800 személynek otthont adó Gyermek sétány felújítása 6,2 millió lejbe kerül, amelyet a helyi önkormányzat költségvetéséből biztosítanak. 165, jórészt bádogból épült garázst kellett lebontaniuk a tulajdonosoknak, mielőtt tavaly áprilisban elkezdődött a munka. Több mint 260 parkolóhelyet alakítottak ki, modernizálták a közvilágítást, esővíz-elvezető rendszer készült.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!