
Fotó: Veres Nándor
Középkori ház részleteit tárták fel Csíkszeredában, egy közel tíz éve végzett régészeti ásatás során. A szakemberek remélik, hamarosan a nagyközönségnek is megmutathatják a régészeti leletet, a jelenlegi városvezetés viszont nem túl bizakodó ezzel kapcsolatban.
2016. január 19., 10:302016. január 19., 10:30
A Kőrösi Csoma Sándor utcai parkoló építésekor, 2006-ban végeztek megelőző régészeti feltárásokat a Csíki Székely Múzeum munkatársai. A munkálatok során egy 13,40×5 méter alapterületű, három osztatú, déli tájolású, talpgerendás, 14. században épített ház részleteit tárták fel, valamint egy 16. századi szemétgödröt.
Ott találtak, ahol nem is kerestek
„Érdekes helyzet volt, mert akkor voltak a nagyobb beruházások, ugyanakkor a Petőfi utca és a Gál Sándor utca találkozásánál is akkor építették ki a parkolót, arra kért felügyeletet a beruházótól a Hargita Megyei Műemlékvédelmi és Egyházügyi Felügyelőség. Amikor kimentünk a helyszínre, kérdeztük a kivitelezőtől, hogy milyen mélységig ásnak le, meddig lesz a talajcsere stb. Mondták, gyakorlatilag addig, mint a Kőrösi Csoma Sándor utcában, ahol a munkálatokkal előrébb voltak haladva. Elmentünk oda, megnézni ott a mélységet, és akkor vettük észre, hogy tizennegyedik századból való rétegek vannak, és elég sok kerámia került elő. Szerencsére a parkoló nyugati részét készítették el hamarabb, és annak a résznek, ahol előkerült a lakóház, még nem fogtak neki. Éppen ezért csak részben sérült meg a ház, de azt a részt is tudtuk dokumentálni a helyszínen” – emlékezett vissza Darvas Lóránt régész, a feltárások vezetője. Számos kereknyílású kályhaszem-töredéket is találtak, feltételezhetően tehát kályhával is rendelkezett a ház. Ugyanakkor megközelítőleg 200 edényből származó töredéket is találtak, a felszínre került kerámiaanyag nagy változatosságot mutat mind az asztali, mind a konyhai kerámia tekintetében.
Se parkoló...
Akkor abban egyeztek ki, hogy azon a részen, ahol előkerült a lakóház, leállítják a parkolóépítési munkálatokat, egy parkolóhellyel kevesebb lesz, és elvégzik a feltárásokat. „Egy boronafalas házról van szó, a talpgerendák alá köveket helyeztek el. A ház alapkövei kerültek elő, elég sok helyen a talpgerendák farostjai is megmaradtak. A helyiségek deszkapadlójának lenyomata is megmaradt szórványosan. Ez egy elbontott ház volt, nem helyben leégett, nincsenek tapasztások” – magyarázta a szakember.
... se látnivaló
A feltárásokat még abban az évben elvégezték, a terv az volt, hogy a helyet kiépítik, a nagyközönség számára is rekonstruálják azt, ahogyan kinézett a ház. Az alapfal kiemelésével építették volna bele a tájba, hogy azok padokként funkcionáljanak, rekonstrukciós rajzokkal mutatták volna be az akkori ház arculatát. „Elvileg lett volna egy rendezési terv arra. El is kezdtük, legalább a körvonalát ki akartuk rakni az épületnek. Ez félbemaradt, mivel a városháza által jóváhagyott rendezési terv szükséges ehhez. Remélhetőleg, mostanában újraindulnak ezek a folyamatok, tíz éve most már, hogy úgy áll” – mutatott rá Darvas, aki szerint egyedülálló székelyföldi leletről van szó ebből az időszakból.
Az utókorra marad?
Az önkormányzatnál viszont már kevésbé bizakodók. Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere az üggyel kapcsolatban a Csíki Hírlapnak azt mondta, nem lát esélyt arra, hogy az idén elkezdődjön a folyamat. „Nem kell komoly szakértői terv. Gyakorlatilag ahhoz, hogy be lehessen mutatni, kellene dokumentálni, konzerválni és valamilyen módon kitáblázni, illetve egy megfelelő szakembert megbízni. Sok millió egyéb dolog mellett nyilván erre is sor kellene kerüljön, ezt majd hagyjuk az utókorra” – fogalmazott.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
szóljon hozzá!