
Gyimesközéplokon elkészült a 127A jelzésű megyei út mentén található ideiglenes híd – tájékoztat közleményben Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálata.
2016. augusztus 27., 18:272016. augusztus 27., 18:27
2016. augusztus 27., 21:302016. augusztus 27., 21:30
A nyár folyamán történt heves esőzések miatt több településen jelentős rongálást okoztak a megáradt patakok. Gyimesközéplokon a 127A jelzésű megyei úton jelentős kár keletkezett, több helyen alámosta a víz az utat, néhány szakaszán félsávos útlezárásra volt szükség, ezen kívül több híd megrongálódott. Akkor Hargita Megye Tanácsa munkatársai az Olt Sürgősségi Esetek felügyelőségével felmérték a keletkezett károkat.
Sikerült megépíttetni az ideiglenes hidat, amelyen az autóval biztonságosan lehet közlekedni, amíg elkezdik az új híd építését, amely jelenleg tervezés alatt van. Ugyancsak karbantartási munkálatok révén Bükkhavason támfalat építettek két részen is, ahol korábban az árvíz elmosta az úttest felét. Emellett kijavították a hídkorlátokat is.
A karbantartási munkálatok keretében jelenleg több helyen árok, hidak és átereszek takarítását végzik valamint az alámosott úttestet töltik fel – olvasható a közleményben.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!