
Fotó: Kristó Róbert
Nem haladnak úgy a Csíki Csobbanó nyári karbantartási munkálatai, ahogy azt az üzemeltető elvárná. Az is megtörténhet, hogy az augusztus végi újranyitásra a víz hőmérséklete nem lesz megfelelő.
2015. augusztus 19., 19:462015. augusztus 19., 19:46
2015. augusztus 19., 19:462015. augusztus 19., 19:46
„A megbízott cég nagyon félvállról veszi a javítást” – ismerte el Bíró László, a csíkszeredai uszodát üzemeltető Csíki Fürdők Kft. igazgatója. Kifejtette, a munkások javarészt csak a meszeléssel foglalkoztak, a lényeges javítások még nem történtek meg. Úgy véli, hogy a munkálatok csúszása következtében az augusztus végi nyitásra a medencék vize nem lesz megfelelően felmelegedve.
A karbantartást egyébként augusztus kilencedikén kezdték el, szeptember elsejei befejezési határidővel. Korábban már beszámoltunk arról, hogy számos kisebb garanciális munkát kell a létesítményben elvégezni, például a vízforgató berendezéseknél, a medencéknél, továbbá néhány helyen burkolatot kell cserélni, illetve javítani.
„A vízforgató berendezésekhez tartozó pumpák és motorok már nincsenek garanciában, ezért azokat mi megjavítottuk. A fő probléma az, hogy a medencéből a víz folyik le az alagsorba. A munkások hozzáfogtak ennek kijavításához, de nem haladnak a tervezett ütemben, így a medencét későre tudjuk majd feltölteni. Véleményem szerint a munkálatok csak az utolsó napokban fognak befejeződni, ezzel pedig az a probléma, hogy a medence feltöltéséhez három-négy nap szükséges, a víz felmelegítéséhez két hét. Ezért a víz nem lesz megfelelő hőmérsékletű a nyitásra” – panaszolta az igazgató.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!