
Fotó: Veres Nándor
Ahol a City Parking hatásköre megszűnik, ott lépnek közbe a csíkszeredai közlekedésrendészek: a parkoló járművek mögött szabálytalanul állomásozó autók vezetőit bírságolják már napok óta a város több pontján.
2016. október 19., 17:562016. október 19., 17:56
A Kossuth Lajos utcában – elsősorban a gépjármű-bejegyzési közszolgálat, illetve az Orange üzlet előtt –, a kijelölt parkolóhelyekre beállt autók mögött, az úttesten várakozó gépkocsik vezetőit bírságolta meg a csíkszeredai rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya szerdán.
A bírságolási akcióval kapcsolatban a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjét, Gheorghe Filipet kérdeztük. Mint beszámolt, már több napja zajlik az úttesten fennakadást okozva megállókat célzó ellenőrzés, és ez így lesz az elkövetkező napokban is. Amellett, hogy szabálytalan, nem korrekt ez a fajta viselkedés a sofőrök részéről azokkal szemben, akik így egyrészt nem tudnak kiállni a parkolóból, másrészt nagyobb járművükkel nehezen férnek el az úttesten – közölte a szóvivő.
Bár a leggyakrabban a Kossuth Lajos utca említett részén lehet a jelenséggel találkozni, a közlekedésrendészek tapasztalata szerint hasonló a helyzet a Piac és Mihai Eminescu utcákban, illetve a Temesvári sugárúton is – számolt be Gheorghe Filip. A napokban folytatódik az ellenőrzés és – szükség esetén – a bírságolás. Az akció célja, hogy tudatosítsa a gépjárművezetőkben, hiába kapcsolják be akár a vészvillogót is, következménnyel járó kihágást követnek el. Remélhetőleg sikerül ezt az állapotot megszüntetni – tette hozzá a sajtóreferens.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!