Hétvégén nyitnának a csíki strandok

Takarítanak, festenek, újítanak, javítanak – a csíkszeredai strandok működtetőinek többsége javában készül az idényre, és amennyiben az időjárás is kedvez, hétvégétől nyitott kapukkal várják a fürdőzőket. Több vidéki strandon még várni kell a fürdőzésre.

Barabás Hajnal

2015. június 01., 19:172015. június 01., 19:17

A korábbi évekhez képest idén valamivel később nyílik meg a csíkzsögödi strand a látogatók előtt. Tavalyelőtt már május elején megtöltötték a medencéket, idén június elején kerül erre sor. „Nagyjából készen állunk a nyitásra, elvégeztük a szokásos felújítási munkákat. Igazából csak a vízóra felszerelésére várunk, hogy megtölthessük a medencéket” – mondta Böjthe Mária, a zsögödi strand működtetője. Hozzátette: ha sikerül ezt mihamarabb elvégezni, akkor már hétvégére szeretnék megnyitni a létesítményt. Azt is megtudtuk, hogy nem változik idén sem a belépő ára, ez továbbra is 6 lejbe kerül a felnőtteknek, 4 lejbe pedig a gyermekeknek. A harmincnapos bérletért 120 lejt kérnek.

Zajlik a munka a Szécsenyben található Szeredai-fürdőnél. Karácson Szilárd, valamint György Lóránt, a strand üzemeltetői elárulták, a javítási és karbantartási munkák mellett azon is dolgoznak, hogy sütésre alkalmas, úgymond piknikező helyeket alakítsanak ki a telek jobb oldalán. „Ha az időjárás is engedné, már pénteken megnyitnánk a strandot” – közölték. A jegyárakon ők sem módosítanak: a felnőtteknek tíz, a gyermekeknek öt lej lesz a belépő. A kicsi és a „női” medence áll majd a fürdőzők rendelkezésére. Ugyanakkor kifejtették, teljesen felújítanák az egész létesítményt, a medencéktől kezdve a csatornázáson át a régi kádas fürdő és a vendéglő leromlott épületéig, azonban mindez több mint egymillió euróba is belekerülne. „Pályáznánk uniós forrásokra, de amíg rendezetlen a terület tulajdonviszonya, nem tehetünk semmit” – panaszolták.

Feltehetően zárva marad a városi strand

Az „Ipic strandként” ismert Jégpálya lakótelepi strandot két éve zárták be. A Csíki Csobbanó melletti két szabadtéri medence hosszú éveken keresztül szolgálta ki nyáron a strandoló csíkiakat, azonban tudomásunk szerint idén sem nyitja meg a létesítményt a látogatók előtt a csíkszeredai önkormányzat.

Székely Ernőtől, Csíkszentkirály polgármesterétől érdeklődtünk, hogy az önkormányzat által működtetett Borsáros-fürdő készen áll-e a strandszezonra. Megtudtuk, a kádas fürdőket már április óta lehet használni, időközben a külső medencéket is feltöltötték, így az időjárás függvényében már ott is lehet fürödni. A belépő ára nem változik, a fedett fürdőt tíz lejért, a szaunát öt lejért lehet használni. A szabadtéri medencékben való fürdőzésért a felnőtteknek öt lejt, míg a gyermekeknek két lejt kell fizetniük. A fürdő tavaly bővült egy játszótérrel, valamint egy minifocipályával.

Szépvízen, a Kishavas panzió melletti strandot várhatóan június közepén nyitják meg – tájékoztatott Antal Magdolna cégvezető. Hozzátette: nemcsak a panzió vendégeit, hanem másokat is várnak, a belépő felnőtteknek 5 lej, gyermekeknek pedig 3 lej lesz, ugyanannyi, mint tavaly. Csíkdánfalván várhatóan szintén június közepére tehető a Dugásfürdő megnyitása. A község polgármestere, Bőjte Csongor Ernő csak annyit mondott, hogy idén az önkormányzat fogja működtetni a létesítményt, ugyanis nem hosszabbították meg a szerződést a fürdő korábbi üzemeltetőjével.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés