
Fotó: Gecse Noémi
Nagy örömhír miatt keresték meg a Csíki Hírlapot: mint kiderült, hármas ikerbárányok születtek az olvasók portáján két hete.
2017. március 02., 20:322017. március 02., 20:32
A Csíki Hírlap csapata ennek okán kereste fel a nagytusnádi Gál családot, a házigazda pedig megmutatta a mostanra igencsak megerősödött három kisbárányt. Megtudtuk, február 19-én minden probléma nélkül jött világra a három nőstény állat, így mindannyian a Zsuzsanna nevet kapták – az aznapi névünnep miatt. Az anyjuk mindhármukat eteti, hol egy, hol két bárány szopja egyszerre, emiatt nem volt szükséges az állatok üvegből való etetése.
Gál Sándor azt is előrebocsájtotta, hogy egyelőre biztosan nem nem vágják le a kis állatokat, sajnálná egymástól elválasztani őket. Érdeklődésünkre pedig azt is kifejtette, nem az első alkalom, hogy ilyen szerencse érte őket, két éve már volt hármas ikerbáránykájuk.
Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.
Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.
Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.
Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.
Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.
Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.
Az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével az illegális szemétlerakás növekedésétől tartanak a csíkszeredai lakószövetségek. A helyi rendőrség kamerákkal és járőrözéssel próbálja megelőzni és visszaszorítani a szabálytalanságokat.
Karbantartási munkálatokat végeznek Csíkszeredában november 2-án, 4-én és 6-án. Az érintett szakaszokon parkolási korlátozásokra lehet számítani.
szóljon hozzá!