Múlt nélkül nincs jövő

A könyv témáját, formátumát, alakját, terjedelmét tekintve a Székelyföld határán és a Székely hazát akarunk kötetekhez hasonlít. Két év alatt három könyv jelent meg ebben a sorozatban, de lesz még folytatás – tudtuk meg a szerzőtől. Míg Kádár Gyula előző két kötete a publicisztika eszköztárát felhasználva – persze hiteles történelmi adatokra alapozva – indokolja Székelyföld autonómiája létrehozásának fontosságát, a jelenlegi kötet jobban kötődik a történészi szakmához, úgymond szaktanulmány. Jobban mondva két önálló szaktanulmány, mivel a könyv két fejezetre tagolódik. Az első rész a magyar állam alapításának korába kalauzolja az olvasót, a második pedig közvetlenül nem köthető az elsőhöz, mivel Erdély egészségügyi történetét tartalmazza.

„Azért van több témánk, mert az emberek érdeklődése is többirányú. Én abban reménykedem, hogy ha valakit különösképpen érdekel a Szent István királyunk kora, esetleg belenéz a másik dolgozatba, így megismerkedhet Erdély egészségügyi történetével, és fordítva” – indokolta a szerző, hogy miért jelentette meg őket egy kötetben. Hozzátette, hogy a cím összefogja a két részt, hiszen „a múlt kötelez arra, hogy jelenünket úgy építsük, hogy legyen jövőnk is. Gyökér nélkül pedig nincsen jövő”.

Keveset tudhatunk meg a tankönyvekből a 10. századi Erdélyről, holott a krónikák eléggé sok információval szolgálnak. „A tankönyvek általában átugorják a 10. századot, ugyanakkor keveset tudunk még a 13. századi Erdélyről is. Sokan nem tudják, hogy az első fejedelmünket Bogátnak hívták, és 932 táján uralkodott. Továbbá a források még Zombor (950-es évek) és Prokuj gyulákról is említést tesznek. Másfelől, ugyanebben a korszakban létezett egy Keán által irányított bolgár-szláv autonóm terület is Erdélyben” – hangsúlyozta Kádár Gyula.

Teljesen új keletűnek számít a második tanulmány, hiszen eddig nem ismertük Erdély egészségügyi történelmét. A népi orvoslásról a néprajzkutatók részletes leírással szolgálnak, de az erdélyi intézményesített orvosi ellátás kialakulását eddig nem taglalta senki ilyen mélységekben. A szerző a kezdetektől az I. világháborúig vizsgálja ezt a társadalmi szegmenset. Erdély olyan jeles orvosait ismerhetjük meg, mint Mátyus István, Nyulas Ferenc, Pápai Páriz Ferenc, Gecse Dániel és Szotyori József, akik hozzájárultak az erdélyi egészségügyi intézményrendszer kialakulásához.

„Csodálatos, hogy ezek a személyiségek néhány száz évvel ezelőtt milyen gondolatokat fogalmaztak meg az egészséges életmódról, amelyek mindmáig érvényesek. Már akkor kifejtették, hogy szükség van a mindennapi tornára, kitértek arra is, hogy milyen módon kell öltözködni, illetve hogy a gyermekeket nem szabad túlterhelni, vagyis játékosan kell tanítani…”.