
Fotó: Veres Nándor
A vártnál nagyobb volt az érdeklődés az első gazdaköri előadáson Csíkszentmártonban: mintegy százan gyűltek össze a helyi közbirtokosság székházában, hogy meghallgassák Macalik Ernő gyógynövényekről szóló előadását péntek este.
2016. január 16., 19:562016. január 16., 19:56
2016. január 16., 20:022016. január 16., 20:02
Zsúfolásig megtelt a csíkszentmártoni Aklos Közbirtokosság székháza az előadásra, még a szervezőket is meglepte az érdeklődők száma – hetven széket készítettek elő a terembe, ehhez képest az előadás kezdetekor több mint száz jelenlevőt számoltak össze.
Információátadás és közösségépítés
A gazdakör újraindítását szorgalmazó Borbáth Ágoston elmondta, mivel korábban nagy népszerűségnek örvendtek a faluban a hasonló tevékenységek, úgy gondolta, ma is segíthet a közösségépítésben a közös programokon való részvétel. Az olyan eseményeken, ahol nemcsak információkat szerezhetnek a falusiak, hanem kérdéseikre egy-egy terület kiváló szakembere adhat választ. Ennek tükrében először Macalik Ernő nyugalmazott biológust hívták meg, hogy rávilágítson a könnyen hozzáférhető gyógynövények jótékony hatásaira.
Mikor szedjünk, mibe gyűjtsünk?
Kiderült, míg a növények gyökereit kora tavasszal és késő ősszel, addig a virágot a növény virágzásának teljében érdemes gyűjteni, a rügyeket pedig azok megpattanásakor. Ajánlott meleg időben (de nem kánikulában), szélcsendben, a déli órákban gyűjteni a növényeket, amelyeket vászonzsákban és kosárban is lehet szállítani, de semmiképp sem műanyag szatyorban. Szárítani lehet bátran a napon is, mivel Csíkszéken elég nedves a levegő ahhoz, hogy ne száradjanak túl – mutatott rá Macalik.
A gyógynövényekről
A jó hangulatú, néha nevetésektől hangos bemutató során többek között elhangzott, hogy a borsmenta elsősorban a gyomorgyulladás kezelésére használható, és az áfonyakóró kiváló étkezési tea, sőt hasmenés ellen is jótékony hatással bír. A virágzásakor szedett áfonyakóró ugyanakkor vércukorszint-csökkentő. Húgyúti fertőzésre vörös áfonya leveléből készítsünk teát, a zsúrló vesetisztító hatású, a bodza vizelethajtó és izzasztó. A gyümölcsfáról szedett fagyöngy vérnyomáscsökkentő, a cickafark pedig általános gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő hatású. Renyhe epeműködésre a vérehulló fecskefűből készült tinktúra javallott, a bíbor kasvirágból készült pedig az immunrendszer erősítésére használható.
Tisztázni a téves ismereteket
Macalik Ernő kérdésünkre rámutatott, nagy az érdeklődés a gyógynövényekkel kapcsolatos előadásai iránt egész Csíkszéken. Megjegyezte, habár vannak, akik jól tájékozottak, sokan kevés vagy téves – interneten olvasható – információval rendelkeznek, így előadásai során igyekszik ezeket tisztázni.
Legközelebb február 5-én várják az érdeklődőket a csíkszentmártoni közbirtokosság székhelyére, ahol Tiboldi István nyugalmazott állatorvos tart előadást Hagyomány és korszerűség a székely állattenyésztésben címmel. A Magyar Tudományos Akadémia kolozsvári területi bizottságának alelnökét délután hat órától hallgathatják meg a jelenlévők.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
szóljon hozzá!