
Fotó: Veres Nándor
Esetenként hatszáz lejt is meghaladó összeget kell egy-egy csíkszeredai háztartásban fizessenek egy havi fűtésköltségre a Goscom Rt.-nek. Az általunk felkeresett lakószövetségek szerint az idei téli szezonban magasabbak a költségek, mint a tavaly, ez a rendkívüli hideg időjárással is magyarázható.
2017. február 03., 10:122017. február 03., 10:12
„Drasztikusak a fűtésszámlák” – fejtette ki tömören véleményét Both Emil, az Állomás lakószövetség elnöke. Szerinte amellett, hogy sokba kerül a fűtés, az is megtörtént, hogy nem volt megfelelő a fűtésszolgáltatás, és az embereknek kabátban kellett aludniuk. „Ennek ellenére egy nyugdíjas a kétszobás lakására novemberben 300 lejt kellett fizessen fűtésre” – osztotta meg a lakástulajdonosi társulás képviselője. A lakószövetséghez tartozó 460 lakrészből 70 alatti azoknak a száma, akik még a távhőrendszeren maradtak. „Ezek után a következő idénytől, akinek lehetősége lesz, az mind lemond a Goscom Rt. szolgáltatásáról” – tette hozzá.
2845 lakrész távhőn
2015-ben 22 749 gigakalóriát, tavaly némileg kevesebbet, azaz 21 677 gigakalóriát értékesített a szolgáltató Goscom Rt. Csíkszeredában – tudtuk meg Biró Hajnalkától, a távhőszolgáltató szóvivőjétől. A vállalat már csak 2845 lakrészben biztosítja a távhőt és a meleg vizet, illetve további 108 lakrészben távhőt nem, csak meleg vizet. Ugyanakkor 22 intézménnyel, valamint 49 céggel áll szerződésben. Arról tavaly októberben írtunk, hogy a Közszolgáltatásokat Szabályozó Országos Hatóság (ANRSC) honlapján található adatok szerint a csíkszeredai Goscom Rt. közüzem a 275 lejes gigakalória lakossági árával a kilencedik helyen állt a 65 távhőszolgáltató között.
Kiss Gáspár, a Vega lakószövetség ügyintézője szintén úgy gondolja, hogy tavalyhoz képest többe kerül idén a távfűtés, amelyet azzal indokolt, hogy az idei fűtésidényben hidegebb volt. A hozzájuk tartozó hét lépcsőházból három maradt még a távhőrendszeren, és ezekben is csak a lakrészek fele. Sós Mihály, a Testvériség 14-es számú lakószövetség ügyintézője viszont úgy látta, hogy tavalyhoz képest nem sokat változott a fűtésszámla mértéke, noha kiemelte, hogy egyelőre csak a decemberi adatokat tudják, és ráadásul mindössze 15 lakrész költségét vehetik alapul, mert a többiek már mind leváltak a Goscom Rt. hálózatáról. Problémát jelent azonban az, hogy azokban a lépcsőházakban, ahol csak egy-két lakrész maradt a távhőrendszeren, a többieknek a közös felületekre fűtésköltséget kell fizetni. „Morgolódnak is az emberek emiatt” – mondta. Hozzáfűzte, hogy a nyáron ezek a lakrészek is lemondják majd a távhőszolgáltatást, és akkor rendeződhet a helyzet az adott lépcsőházakban.
A közös költségek elosztásával foglalkozó Csíki-Lak Kft. rendelkezésünkre bocsátott adatai szerint decemberre egy garzonlakás esetében 133–197 lej közötti, kétszobás lakásoknak 255–358 lej közötti, háromszobás lakásoknak pedig 420–634 lej közötti összeget számláztak ki fűtésre. A Goscom Rt. honlapjáról letölthető, fűtésárakat is tartalmazó közköltségtáblázatok között találtunk frissebb adatokat is, amelyek a december 11. és január 10. közötti időszakra vonatkoznak. Ezek között szemlézve az látszik, hogy tömbházanként, lakótelepenként is változó a fűtésköltség mértéke. Például egy Hunyadi János utcai társasház 77 négyzetméteres lakására 347 lej fűtésköltséget számoltak ki, ezzel ellentétben ennél kisebb lakrészek, mint például a Gál Sándor utcai tömbház 48 négyzetméteres lakására magasabb értéket, 466 lejes költséget. Még ennél is magasabb a költség egy Nagyrét utcai tömbházban, ahol egy 51 négyzetméteres lakás fűtésköltsége elérte az 509 lejt. A Szív utcai vagy a Decemberi Forradalom garzonlakásainak esetében, azok nagyságának függvényében ez az érték 207–400 lej körül alakult.
Nőtt a gázszámlák mértéke is
Mihai Predulescu, az E-On földgázszolgáltató vállalat részéről bocsátott rendelkezésünkre adatokat a gázszámlák mértékét tekintve, hiszen a csíkszeredai lakrészek többségében már saját hőközponttal fűtenek. Válaszából az is kiderült, hogy 2015 decemberéhez viszonyítva tavaly decemberben jóval több földgázat használtak el a hargitai megyeszékhely lakói. Tavalyelőtt ugyanis átlagban 111 köbméternek megfelelő, hozzávetőleg 1,17 megawattórányi volt egy lakrész gázfogyasztása, tavaly decemberben azonban valamivel többet, azaz 149 köbméternek megfelelő 1,58 megawattórányi fogyasztást jegyeztek. Ennek megfelelően a gázszámlák mértéke is növekedett a 2015 decemberi adatokhoz képest: tavalyelőtt átlagban áfa nélkül 153 lejt kellett földgázfogyasztásra fizetni, 2016 decemberére pedig már megközelítőleg 200 lejt, szintén áfa nélkül. Fontosnak tartották kiemelni, hogy a földgáz árát az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) szabályozza.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.
szóljon hozzá!