Még nem dőlt el, hogy idén vagy jövőben aszfaltozzák újra a csíkszeredai Fürdő utca megrongálódott szakaszát. Az alpolgármester szerint ha a vezetékcsere utáni burkolat-helyreállítás nem megfelelő, az új aszfaltréteg megsüllyedhet.
2015. április 08., 19:162015. április 08., 19:16
2015. április 08., 19:242015. április 08., 19:24
A városszéli Fürdő utcában nemcsak az út és járda burkolata rongálódott meg, évek óta problémát okozott a tönkrement vízvezeték, amelyből folyamatosan szivárgott a víz, száraz időben is pocsolyák voltak. A nagyjavítást a vezetékcsere előtt értelmetlennek látta elkezdeni a polgármesteri hivatal. 2011-ben azért a Baromtér utca és a Hajnal utca közötti, legnehezebben járható szakaszra is került egy aszfaltsáv – igaz, az utca közepére, hogy a várt vezetékcsere miatt ne kelljen ezt felbontani. A vízvezetéket tavaly a Harvíz Rt. uniós támogatással végzett beruházásainak részeként kicserélték. A már említett szakaszon következhetne az évek óta halasztott út- és járdafelújítás.
Szőke Domokos alpolgármester kérdésünkre megerősítette, szándékukban áll járda- és útjavítást is végezni a Fürdő utcában. Arról viszont még nincs döntés, hogy idén vagy jövőben. Szerinte a vezetékcsere utáni helyreállítást végző cég nem dolgozik kellő komolysággal, és ez az utólagos munkálatokat is befolyásolhatja. „Az utca nemcsak hosszában van felásva, hanem keresztben is, a helyreállítást a cég kell elvégezze. Azt is szerettük volna, hogy azt a szélességet, amit felásott a kivitelező, aszfaltozza újra, mellette a város is aszfaltozza le a többi részt, de egyre inkább azt látjuk, hogy ez eléggé kockázatos. Szeretnénk mérni is azt, hogy milyen minőségű a helyreállítás” – adott hangot kétségeinek az alpolgármester.
Szőke Domokos azt mondta, könnyen előfordulhat, hogy az idén elvégzett teljes aszfaltozás után jövőre az árkok betömése során végzett nem megfelelő tömörítés miatt az új úttest és járda több helyen is megsüllyed, ahogy ez már más helyszíneken megtörtént. „Utána felszólítjuk a céget, hogy javítsák ki, és lesz egy frissen foltozott új járda- és útburkolat” – magyarázta. Ezért szerinte jobb lenne kivárni, hogy a helyreállítás után mennyire bírja a terhelést a burkolat, és jövőben végezni el a felújítást.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!