Formai hiba a Községháza javára

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Jogerős és végleges döntéssel elutasította a Hargita Megyei Törvényszék a Dan Tanasă vezette egyesületnek a csíkszentdomokosi Községháza felirat eltávolítására vonatkozó keresetét. Formai okokból döntöttek így, és ezen a felülvizsgálati kérés sem változtatott.

Kovács Attila

2016. június 22., 11:462016. június 22., 11:46

A Hargita Megyei Törvényszék nemrég hirdetett ítéletet abban a perben, amelyet a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) indított, kérve az ítélőszék korábbi döntésének felülvizsgálatát. Az áprilisban hozott elsőfokú ítélettel ugyanis hiányosságokra hivatkozva a törvényszék elutasította az ADEC keresetét, amelyben azt kérték, hogy kötelezzék a csíkszentdomokosi polgármestert és a helyi önkormányzatot a polgármesteri hivatal épületén levő Községháza felirat eltávolítására.

A mostani döntés megerősítette a törvényszék korábbi határozatát, így az jogerőre emelkedett. Az áprilisban meghozott elsőfokú ítélet indoklása szerint az ADEC keresete hiányos volt, nemcsak az 50 lejes bélyegilletéket nem fizették ki, hanem más dokumentumokat sem nyújtottak be az iktatás utáni ellenőrzéskor megjelölt február 26-i határidőig. Emiatt a törvényszék megállapította, hogy a kereset nem felel meg a törvényes előírásoknak. Ferencz Alajos, a község leköszönő polgármestere kérdésünkre azt mondta, úgy látja, ezzel megoldódni látszik ez a helyzet, és remélhetőleg befejeződik a pereskedés.

Akárcsak a többi hasonló esetben, az egyesület most is arra hivatkozott, hogy a Községháza megnevezésnek nincs román nyelvű megfelelője, ezt Magyarországról vették át, és törvénytelenül használják. Korábban Csíkkozmás és Madéfalva esetében döntött a törvényszék az egyesület javára, mindkét községben levették a Községháza feliratokat, de Madéfalván új, három nyelvű változatot festettek fel az épületre. Csíkdánfalva első fokon veszített pert az egyesülettel szemben, ők a Marosvásárhelyi Ítélőtáblához fellebbeznek. Csíkcsicsó esetében is elutasítással szembesült első fokon, több mint egy hónapja az ADEC, amelynek fellebbezéséről egyelőre nincs tudomásunk.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés