
Fotó: Veres Nándor
Tervmódosítások után kell új közbeszerzési szerződést kiírni a Csíkdelnét Csíkpálfalvával, Csomortánnal és Csíkszeredával összekötő megyei besorolású út felújítására. Ha ez befejeződik, a munkálatot idén folytatják.
2017. február 21., 11:292017. február 21., 11:29
Két évig szünetelt a 123E jelzésű megyei út felújítása, miután 2014 novemberében elkezdték, majd lakossági észrevételek nyomán leállították a munkát. A lakosság azt kifogásolta, hogy az úttest az alapozás után magasabb lett, mint korábban, az esővíz pedig a kertekbe, udvarokba folyik be, eláztatva a pincéket is, mert nincs biztosítva a megfelelő elvezetés. A tervmódosítások elkészítése késett, következő évben nem történt előrelépés, tavaly pedig a megbízó megyei önkormányzat felbontotta a szerződést a kivitelezővel, egy Ploiești-i céggel is.
A kiviteli terv módosítására új közbeszerzési eljárást írtak ki, ez el is készült. „A műszaki terv aktualizálásánál a lehető legnagyobb mértékben figyelembe vettük – a törvényes kereteken belül – a lakossági észrevételeket, javaslatokat, kéréseket. Az eredeti tervhez képest a változtatások a vízelvezetés jobb megoldását biztosítják, valamint bizonyos szakaszokon a karbantartási munkálatok nyomán kialakult útmagasság megtartását” – válaszolta kérdésünkre Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke.
A terv szerint a 4,4 kilométeres útszakaszon új átereszek is készülnek, megfelelő átmérőjű csövekkel, és nagyobb mélységű sáncokat alakítanak ki az út mentén, biztosítva az esővíz elvezetését. Az úttest kialakítása során 25 cm vastagságú töltés készül, 15 cm vastagságban tört követ helyeznek el, majd két réteg aszfaltot. A megyei tanács elnöke szerint a kivitelezéshez szükséges közbeszerzési eljárás kiírása március vagy április folyamán várható.
A munkálatok becsült értéke áfával együtt kevéssel meghaladja a 8 millió lejt. Borboly úgy véli, a kivitelezés legkorábban májusban vagy júniusban kezdődhet el, a szükséges összeg közel felét kormánytámogatás biztosítja egy korábbi szerződés alapján. A költségek fennmaradó részét a megyei önkormányzat saját költségvetéséből kell fedezni, de – mint az elnök hozzátette – további támogatást igényelnek.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
szóljon hozzá!