Kidőlt a Kissomlyó-hegy nyugati oldalán lévő Jézus-hágó keresztút hetedik stációja. Nem rongálás történt, a mintegy kilencven éve állított stáció a megromlott állapota miatt csúszhatott le.
2016. március 29., 19:022016. március 29., 19:02
Urbán Eriktől, a csíksomlyói kegytemplom igazgatójától megtudtuk, értesültek a kidőlt és eltört stációról. Megjegyezte, a pénteki keresztúti ájtatosság alatt még a helyén volt a hetedik kőkereszt, nekik szombaton jelezték az észlelt problémát. Érdeklődésünkre kifejtette, nem történt rongálás, a mintegy kilencven éve állított stáció a megromlott állapota miatt csúszhatott le. Tervezik a teljes keresztút felújítását – ismertette a ferences szerzetes. A hetedik stáció a szenvedéstörténet azon jelenetét eleveníti fel, amikor Jézus másodszor esik el a kereszttel.
A kőkereszteken valóban látszik az évtizedek nyoma. A meredek ösvényen felállított állomások némelyikéről még mindig hiányoznak a három éve ellopott réz domborművek.
Noha jó ütemben dolgozik az építő és egy hónapon belül várhatóan befejezi a munkát, az ősszel kezdődő tanévben még nem tud gyermekeket fogadni a Csíkszentsimonban épülő bölcsőde. Számos tennivaló van még addig.
Kevesebb vérveszteség, kisebb megterhelés és pontosabb beavatkozások – alig néhány héttel a Da Vinci-robot üzembe helyezése után már rendszeresen alkalmazzák a rendszert a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban.
Az Ezer Székely Leány Napja biztonságos lebonyolítása érdekében ideiglenes útlezárásokra kell számítani július 4-én, szombaton Csíkszeredában.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
szóljon hozzá!