A csíkszeredai Vár téren hetedik alkalommal szerveznek figyelemfelkeltő napot csütörtökön a Gyulafehérvári Caritas Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központ sérült fiataljai és munkatársai.
2016. május 18., 18:052016. május 18., 18:05
A Mindannyian mások vagyunk elnevezésű rendezvényen interaktív élmény- és játékparkkal várják az érdeklődőket 11–16 óra között. A kerekesszékes akadálypályánál mozgássérült animátorok avatnak be a különböző nehézségek legyőzésére alkalmas trükkökbe, a Csend szigetén a siketek jelnyelve és néhány alapvető szabály tanulható meg, amely a hallássérült társainkkal történő kommunikáció során elengedhetetlen.
A Láto-más szigetén az érdeklődők tapintás, szaglás, ízlelés, hallás vagy „látó” társaikra hagyatkozva ismerkedhetnek a világgal, csakúgy, mint ahogy azt a látássérültek teszik mindennapjaikban. A „Lassabban tanulok, de még így is kitartó vagyok” elnevezésű szigeten értelmileg akadályozott és autizmussal élők a közös együttlét során engednek betekintést életükbe.
A Manók szigete közös játékokat biztosít az oda látogató óvodásoknak. Az Élőkönyvtár idén is várja az „olvasókat”, ahol a könyvek különböző sérüléssel élő személyek, szülők, pedagógusok, akik válaszolnak az olvasók legmerészebb kérdéseire is.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!