
Fotó: Gecse Noémi
A Csíkszeredából a Gyimesekbe vezető 12A jelzésű országút egy szakaszán javítások kezdődtek. Egyelőre a megyeszékhely és Szépvíz között dolgoznak, pedig a Gyimesekben is szükség lenne a beavatkozásra az út állapota miatt.
2016. július 07., 10:042016. július 07., 10:04
Több munkagéppel is dolgoznak az országúton Csíkszereda és Szépvíz között, ahol felületi kezelést végeznek az aszfaltúton, emiatt forgalmi akadályokra is kell számítani. Egy vékonyabb bitumenes réteg elterítésével erősítik meg az útburkolatot – tudtuk meg az Országos Útügyi és Autópálya Társaság (CNADNR) Hargita megyei kirendeltségének igazgatójától.
További munkálatok
Az igazgató tájékoztatása szerint Hargita megyében összesen 38 kilométeres országúti szakaszon végzik el ezt a beavatkozást, az egyik a már említett 12A jelzésű országút Csíkszereda és Szépvíz közötti 15 kilométeres táv. A további 23 kilométert érintő felületi kezelés a 13A jelzésű országúton történik, Parajd, Korond és Farkaslaka között.
Cătălin Romanescu kérdésünkre elmondta, két rétegben, összesen két centiméteres vastagságban terítik el a kőzúzalékot, homokot, cementet és bitumenemulziót tartalmazó, hideg keveréses eljárással készülő anyagot, amely alkalmas az útfelület kezdeti romlásának megszüntetésére, ennek megelőzésére és felületi egyenetlenségek javítására, egyúttal fiatalítva a meglévő aszfaltburkolatot.
A 12A jelzésű országúton nemcsak a már említett szakaszon lenne szükség javításokra, Gyimesfelsőlok és Gyimesközéplok térségében is úthibák, kátyúk nehezítik az autós közlekedést. „Az előírások szerint mi beterveztük a szükséges munkálatokat az összes országútra, amelyek Hargita megyén áthaladnak. De annyi beruházást, karbantartást lehet elvégezni, amennyire jóváhagyást kapunk Bukarestben, és amelyekre pénzt utalnak ki.”
Romanescu úgy értékelte, a 11B jelzésű, a Kászon községet is érintő országút szintén felújítást igényel.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!