
Fotó: Gecse Noémi
Egyenletes felületű, előírásoknak megfelelő focipályát használhatnak a csíkszentimrei sportkedvelők jövőtől – jelenleg ugyanis a pálya felújításán dolgoznak a munkások.
2015. július 23., 11:232015. július 23., 11:23
A csíkszentimrei önkormányzat Csík LEADER Egyesülethez leadott nyertes pályázata révén újul meg a helyi focipálya. A pálya valamikor magánterület volt, egy darabig bért fizettek a terület használatáért, később az önkormányzat megvásárolta a helyiek számára, a terület rendezésére viszont azóta sem került sor. A helyi focicsapat rendszeresen használja a pályát edzéseik és a körzeti bajnokság mérkőzései során, de a helyi fiatalok, gyermekek is sokszor rúgják a bőrt a vasút melletti pályán. A csapat már többször kérte a terület rendbetételét, hiszen a pályán több mint két méter volt a szintkülönbség – részletezte kérdésünkre Kencse Előd.
Csíkszentimre polgármestere a részletekbe is belement: a 105 ezer lej összértékű beruházást a mintegy 66 ezer lejes pályázati összegből és a közel 40 ezer lejes önrészből valósítják meg. A munkálatok során szabványszerű, előírásoknak megfelelő pályát (100 méter hosszú, 60 méter széles) alakítanak ki, amit bekerítenek, felfestenek, a játékosok új kapukat használhatnak, amelyek mögött az előírásoknak megfelelően labdafogó hálót feszítenek ki, illetve a cserejátékosok számára padokat helyeznek el.
Június elejétől dolgoznak a focipályán: először kijelölték a pályát, felszedték a gyepet a területről, feltöltötték, „szintbe hozták”, hogy egyenletes felületű legyen, jelenleg pedig a földet rakják vissza a ballasztra (kavicságyra). Hátra van tehát még a kerítés felépítése, a padok, kapuk kihelyezése, illetve a föld bevetése sportgyeppel. Mint kiderült, a kivitelező feladata lesz a vetés utáni locsolás és a nyírás is. „Az elszámolás ugyanis csak akkor történik meg, amikor a gyep kikelt és legalább egyszer meg van nyírva. Ennek tükrében, körülbelül szeptemberben kerülhet elszámolásra sor” – vélekedett a polgármester.
Az elkészülő sportpályát továbbra is bárki használhatja, a focicsapatok mellett a helyi fiatalok előtt is nyitva áll majd a kapuja. Két kisebb focikapu is rendelkezésükre áll majd, így a teljes pálya mellett, a félpályát minifocipályaként is használhatják jövőtől az érintettek. Ebben az évben azonban még nem lesz használható a pálya megfelelő füvesítése érdekében – tudtuk meg.
A „dimbes-dombos” pályáról
A csíkszentimrei focipályának az állapotáról árulkodik az az anekdótaszerű történet is, amelyet a polgármester osztott meg velünk. „Egy hazai meccs után az ellenfél csatára a mérkőzés végén azt mondja, hogy »félpályán megkaptam a labdát, s azt hittem, hogy már csak az ellenfél kapusa van előttem. Futok-futok a kapu felé, s egyszer csak a domb mögül két védő jön szembe«. Na, ilyen dimbes-dombos volt a mi pályánk.”
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!