
Fotó: Veres Nándor
Igencsak ráfér a felújítás a csobotfalvi kultúrházra, azonban nem tudni, hogy még az idén hozzáfoghatnak-e a kivitelezéshez. Jelenleg a tervezés zajlik, ezután hirdethetik meg a munkálatokat az országos elektronikus közbeszerzési rendszerben (SEAP).
2016. szeptember 14., 18:502016. szeptember 14., 18:50
A csobotfalvi kultúrház épületét a helyiek építették, befödése 1969-ben történt, azóta számos lakodalomnak, szüreti és farsangi bálnak, gyermeklakodalomnak, táncpróbának, illetve halotti tornak adott helyet. Időközben azonban meglehetősen leromlott az állapota. Tavaly decemberben számoltunk be az épület állagáról, arról, hogy beázott a mennyezete, hullik róla a vakolat, töröttek az ablakai, elkorhadt a padlója. Akkor még arról volt szó, hogy Csíkszereda Polgármesteri Hivatala tulajdonában lévő művelődési ház felújítását a csobotfalvi közbirtokosság vállalná, de a megállapodás elmaradt. Végül a város idei költségvetéséből különítettek el pénzt a munkálatokra, júliusban pedig az önkormányzati képviselő-testület elfogadta a 2008-as megvalósíthatósági tanulmány naprakésszé tett, módosított változatát.
Több beavatkozást is szeretnének ejteni az épületen, például 30 négyzetméternyi felülettel toldanák meg, ahol helyet kapna egy öltöző, az illemhelyiségek és a kazánház, amely fával és gázzal is működne, így oldanák meg a kultúrház fűtésgondjait – ismertette Csata Ildikó Mária, a csíkszeredai városháza projektmenedzsment irodájának munkatársa a megvalósíthatósági tanulmányban foglaltakat. Emellett a tetőzetét is rendbe tennék, kívül-belül levakolnák, újraburkolnák, és kicserélnék az ajtóit, ablakait. A megvalósíthatósági tanulmány alapján a felújítás értékét 837 ezer lejre becsülték.
Füleki Zoltántól, Csíkszereda alpolgármesterétől tudjuk, hogy most készülnek a felújítási tervek, Máthé Ede tervezőt bízták meg ezzel a feladattal. A napokban kell a munkát leadnia, amelyet előbb leellenőriznek, ezután hirdetik meg kivitelezésre az országos elektronikus közbeszerzési rendszerben. (SEAP). Azt azonban nem tudni, hogy az eljárás mikor fejeződik be, így azt sem, hogy még az idén hozzáfoghatnak-e a kivitelezéshez.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!