
Fotó: Veres Nándor
Felszedték a csíkszentimrei Olt híd deszkáit, a helyi polgármesteri hivatal és a közbirtokosság ugyanis főjavításokat végez rajta.
2016. június 22., 22:022016. június 22., 22:02
Az 1980-ban épült mintegy ötven méter hosszú hídon az évek folyamán történtek kisebb javítások – a közbirtokosság újrarakatta a felszakadt deszkákat – ám az utóbbi időben már szinte járhatatlan lett.
„Most már hiába foldozzuk, teljesen tönkrement a födémje. A régi deszkákat már felszedték, a vasazatot kiegészítik. Nem teljesen új híd lesz, hanem megjavítódik rendesen. Egyelőre le van zárva, körbe kell kerülni, szerencsére van kerülőút. Reméljük, hogy szeptemberig elkészül” – tájékoztatott Fülöp Kinga, a település alpolgármestere. A lakókat kérik, hogy amíg a munkálatok zajlanak, Sándorszeg fele közlekedjenek.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!