
Fotó: Veres Nándor
Új terveket készíttetnek a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesületének csíkszeredai foglalkoztató központja felépítéséhez, mivel a város önkormányzata egy 185 négyzetméteres területet adott át számukra.
2016. január 05., 12:152016. január 05., 12:15
A Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesületének székháza jelenleg a Márton Áron utcában található, amelyet Fikó Csaba, az egyesület elnöke megfogalmazása szerint már rég kinőttek. Éppen ezért kezdeményezték egy foglalkoztató központ megépítését, hiszen számos tevékenységet folytatnak az egyesület tagjai, amelyeknek több és alkalmasabb helyet szeretnének biztosítani. Többféle terv és elképzelés után, végül a Hunyadi János utcában találtak ehhez megfelelő területet. Ennek egy részét a csíkszeredai önkormányzat biztosította, 704 négyzetméternyit, és legutóbb, egy decemberben elfogadott tanácshatározattal újabb 185 négyzetméteres területet adtak át számukra. Bejáratot kaptak ezzel a Hunyadi János utcából, így új terveket készíttetnek.
Fikó elmondta, az elképzelések szerint egy alagsorból és két szintből állna az akadálymentesített, új központjuk, amelyben helyet kapnának többek között a foglalkoztató műhelyek, a szociális lakások, a székhelyük, és négy vendégszobát is szeretnének kialakítani. „Eddig két tervező két vázlatot készített, majd januárban átbeszéljük, hogy melyik az elfogadhatóbb, és akkor nekiállunk az építkezésnek. Már márciusban vagy áprilisban” – osztotta meg az egyesület elnöke. Hozzátette, a nyersanyagot és az építkezési anyagot ők biztosítanák, ezért olyan építőt keresnének, aki ezekkel a feltételekkel vállalná el a munkálatokat. „Pirosba felhúznánk, és annak függvényében, hogy mennyi pénzünk marad, folytatnánk a termek elkészítését. Tekintettel arra, hogy többnyire önerőre támaszkodunk, bízunk a jóakarók segítségében” – mondta Fikó. Egyébként a tervezők becslése szerint 500 ezer euróra lenne szükség a foglalkoztató központ felépítéséhez.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
szóljon hozzá!