
Fotó: Veres Nándor
Autós ügyességi vetélkedőket szervezne a csíktaplocai gyakorlótéren (poligonon) az idén bejegyzett csíkszeredai Richy Racing Team. A sportegyesület távlati tervei között szerepel továbbá egy gokartpálya beüzemelése, illetve közlekedésbiztonsági tréningek megszervezése is.
2015. november 24., 22:362015. november 24., 22:36
2015. november 24., 22:372015. november 24., 22:37
Ritner Bélával, a Richy Racing Team sportegyesület elnökével beszélgetve megtudtuk, december 19-én szervezik meg az első autós ügyességi vetélkedőt a csíktaplocai gyakorlótéren, amelyet több másik hasonló verseny követne. A pályát hétvégén nagyrészt már előkészítették, lekaszálták a gyomot, illetve kitakarították, és nemsokára az első vetélkedő programjával is jelentkeznek. Tervezett versenyszámok: akadályok kikerülése, vizes pohár átszállítása egyik helyről a másikra víz kilocsolása nélkül, 360 fokos fordulás autóval egy bója körül.
A Richy Racing Team sportegyesületet idén alapították többek között azért, hogy ügyességi vetélkedőket szervezzenek, nemcsak helyi, hanem akár megyei szinten is. „Ezt a klubot azért hoztam létre, mert azt tapasztaltam, hogy a csíkszeredai autós sport a mélyponton van, úgymond hibernál, erről a pontról szeretném ezt a sportot fellendíteni. Ezért szándékozunk több ilyen jellegű vetélkedőt szervezni” – avatott be Ritner. Hozzátette: a csíkszeredai közúti és közlekedés tanintézettel (IFPTR) közösen vezetéstechnikai tréningeket és forgalombiztonsági szemináriumokat is tartanának, mintegy megőrizve az egykori gyakorlótér eredeti funkcióját. Egyelőre várják, hogy a sportminisztériumhoz is jegyezzék be az egyesületet, és ezt követően januártól csatlakoznának a Román Autósport Szövetséghez (FRAS). Amint erre sor kerül, elindítják a gokartpálya működtetéséhez szükséges eljárást.
Ezelőtt három évvel már volt egy kezdeményezés, hogy gokartpályát alakítsanak ki a gyakorlótéren, azonban a környékbeli lakosok aláírásokat gyűjtöttek a beruházás ellen, arra hivatkozva, hogy magas lenne a zajszennyezés. Moldován József parlamenti képviselő, a terület tulajdonosa végül kénytelen volt elállni a terveitől, holott már kiépítette a gokartozáshoz alkalmas pályát. Jelenleg a Richy Racing Team egyesület együttműködési szerződés révén használhatja a területet, és azt tervezik, hogy újraindítják a procedúrát a gokartpálya üzembe helyezéséhez. „Meg szeretnénk keresni a lakókat, beszélni velük, hogy elmondjuk, mit tervezünk. Tavasztól üzemelnénk be a gokartpályát, alacsony hangkibocsátású járműveket hoznánk, előzetes zajszintmérést is végeznénk. Emellett pedig csak meghatározott program alapján működtetnénk, tekintettel a lakókra” – részletezte az egyesület elnöke.
A pályát az elképzelések szerint nem csak a felnőttek használhatnák, hiszen gyermekek számára kialakított gokartokat is hoznának, amelyeket már 4-5 éves kortól lehet vezetni.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!