
Fotó: Kristó Róbert
Csaknem 500 személy maradhat állás nélkül Hargita megyében a következő 30 napban, miután munkaadóik – a hatályos törvényeknek megfelelően – tömeges elbocsátásra vonatkozó értesítést nyújtottak be a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökséghez (AJOFM).
2016. november 19., 12:012016. november 19., 12:01
2016. november 19., 13:282016. november 19., 13:28
A Hargita megyei AJOFM igazgatója, Tiberiu Pănescu pénteki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: hét cég részéről érkezett ilyen értesítés. A vállalatok közül hat építkezéssel, egy fafeldolgozással foglalkozik – tudósít az Agerpres.
Pănescu szerint összesen 470 személyt érintenének az elbocsátások, amelyeket bejelentettek ugyan, az ezzel kapcsolatos procedúra azonban még nem indult el, ennek elkezdését ugyanis az időjárástól teszik függővé a vállalatok.
„Az építkezéssel foglalkozó cégek általában elővigyázatosságból nyújtanak be ilyen értesítést, mert esetükben minden attól függ, hogy milyen az idő. Ha beáll a fagy, le kell állniuk a munkálatokkal. Mindig próbálják húzni az időt, hogy minél később kerüljön sor az elbocsátásokra” – fogalmazott az igazgató.
Amint állás nélkül maradnak, az érintettek igényelhetik a munkanélküli segélyt, és ingyenes képzéseken vehetnek részt az AJOFM szervezésében, amíg ismét visszatérnek a munkaerő-piacra. Ezeket a személyeket tavasszal általában ismét alkalmazzák volt munkaadóik, mert mindenhol hiány van szakképzett munkaerőből – tette hozzá Pănescu.
Hargita megyében jelenleg 5,54 százalékos a munkanélküliségi ráta, ami enyhe növekedést jelent az előző hónapban mért szinthez képest, és meghaladja az országos átlagot.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.
Áramszünet várható több csíkszeredai és csíkszentmihályi háztartásban december 4-én, csütörtökön.
A Csíki-medencében hűlt le a legkevésbé a levegő hőmérséklete szerdára virradóan Székelyföld-szerte.
Több alkalommal is gazdátlanul csatangoló lovakat láttak Csíkszereda utcáin, legutóbb a Hajnal utcában. Noha a rendőrség bírságolhatja a tulajdonosokat, a kóbor állatok elszállítása továbbra is megoldatlan probléma.
Előkészítette a terepet az önkormányzat, így nincs akadálya már annak, hogy Csíkszentsimonban is elkezdjék a bölcsőde építését. A befejezési határidő jövő nyáron van, ami igen közeli, annál is inkább, hogy a kivitelező alvállalkozókat keres.
Ünnepi koncert, szabadtéri korcsolyapálya-megnyitó, Mikulás-vonat és kézművesvásár – színes, kedves Mikulásnapi programmal készülnek Csíkszeredában.
Indul az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített csíkszeredai lakások eladása: 2026. március elsejétől le lehet adni az igénylési iratcsomókat.
Huszadik alkalommal szervezik meg a fogyatékkal élők kézműves kiállítását Csíkszeredában. A promenádon szerdán egyedi alkotásokkal várják az érdeklődőket a Fogyatékossággal Élők Világnapja alkalmából.
Közúti baleset történt Csíkkozmásnál keddre virradóra: egy autó árokba sodródott és kigyulladt – tájékoztatott a Hargita megyei tűzoltóság sajtóosztálya.
Hosszú távon egy új iskolaépület jelentene megoldást a csíksomlyói tanulók számára, ehhez keres alkalmas területet a csíkszeredai városháza. A diákok addig is az erdőalji konténeriskolában maradnak. Régi iskolájukban a jövőben paplakásokat hoznak létre.
szóljon hozzá!