Farsangolás Csekefalván és Csíkszentmártonban

„Négy évvel ezelőtt olyan jól sikerült a középiskola farsangbúcsúztatója, hogy úgy döntöttünk, a hagyományt kivisszük a középiskola falain kívülre. Így hát elkezdtük megszervezni a nagyobb méretű farsangolást, tavalyelőtt Csíkszentmártont jártuk be, és a farsangtemetést a bentlakás udvarán rendeztük meg. Tavaly a Csekefalvi Közbirtokosság vállalta a házigazda szerepét, ezért Csíkszentmárton központjából indultunk, majd miután bejártuk Csekefalvát, az ottani közbirtokosság udvarán rendeztük meg a farsangtemetést” – mesélte.

Idén is így történik, kedden 11 órától a községközpontból indulnak, négy helyen állnak meg, ahol kínálkodnak, majd a Csekefalvi Közbirtokosság udvarán – mivel ő a főtámogató – égetik el Dömét, és a mulatságot is a közbirtokosság épületében tartják.

Utánajártak annak is, hogy régen hogyan zajlott a farsang. Helyi idős emberek, Imre István és Vitos Vilmos elbeszélése alapján „rekonstruálták” a hagyományos eseményt. „A farsang régen vízkereszt ünnepe után kezdődött, amikor a »tükör bokrétás« legények, akiknek »főszeretője« volt, minden vasárnap táncot rendeztek (a legények a tükör bokrétát a kedvesüktől kapták, és azt a báránybőr sapkájukra tűzve viselték). Ezek lettek a fogadólegények, akik megszervezték a farsangot. István bácsi és Vilmos bácsi szerint a nevüket onnan kapták, hogy a szervezés hatékonyabb lebonyolítása végett megfogadtak még jó néhány legényt, hogy segédkezzenek a szénagyűjtésben és a többi szervezési munkálatban” – számolt be a felkutatott hagyományról Pál Zoltán.

Hozzátette, hogy húshagyókedd előtti csütörtökön ökrös szekerekkel már megkezdődött a szénagyűjtés. Az ökrök szarvára 4–5 legény zöld koszorúperecet helyezett, és elindult gyűjtőútjára. Egyik szekér Szentmártonban, a másik Csekefalván gyűjtött, a két szekeret egy-egy maszkura, a „Hamvas” vagy a „Hamvas ember” kísérte.

A Hamvas öltözete kifordított báránybőrsapka és báránybőrbunda volt, valamint egy fosztos, rongyos nadrág erősen megfoltozva. A maszkurák kolompot vittek a lábuk között, hátukon meglőtt varjú teteme díszelgett, kezükben egy másfél méteres karó zörgőkkel megtűzdelve, aminek a végén egy kis zsák tele hamuval – erről kapták a nevüket. A mellükön egy kartonra rá volt írva, hogy mit kérnek, mivel beszélniük nem szabadott.

Az adományokat (kolbászt, tojást, kenyeret stb.) pedig egy tarisznyába vagy szatyorba gyűjtötték, ha megtelt adományokkal, akkor azokat a szénás szekér oldalára felerősített ládába rakták bele. Általában 4–5 szekér széna gyűlt össze, amit azon a napon el is árvereztek, és abból fedezték a kiadásokat (pl. zenekar megfogadása, farsangolók megvendégelése húshagyókedden). A farsangi bált Szentmártonban és Csekefalván külön-külön tartották.

Húshagyókedden reggel zenekar kíséretében felmentek a farsangolók Felszegbe. Elöl haladt a zenekar, majd a huszár, ezt követően a kisasszony (valójában egy legény volt) legyezővel a kezében, majd négyes sorban a legények, utánuk pedig szintén négyes sorban a leányok. Mindannyian népviseletben voltak. Ezen a napon csak egy maszk (Hamvas ember) volt, akinek a nyakába akasztva nem tábla állt most, hanem egy fakulacs pálinkával megtöltve, és elöl haladva nyitogatta a kapukat, terelgetve ki a népet, hogy álljanak be a sorba a farsangolók közé. Aki rendetlenkedett, vagy a sorból kilógott, annak feje fölött megrázta a pálcára erősített hamvas zsákot vagy a lábához koppantott. A zenészek elmuzsikáltak három-négy nótát is egy-egy helyen.

Vitos Vilmos bácsi emlékei alapján 1947-ben, 1948-ban Salabor Lászlóéknál volt a nagy evészet, „a kéregetett” ételből mindenkit megkínáltak, a finomságokat a fogadó legények a szüleikkel együtt készítették el. A falatozás után a farsangolók indultak a húshagyókeddi szentmisére, a hamvas újra megrázta a rendetlenkedők feje felett a hamvas zsákot. A huszár a menet élén állt kivont karddal, ő vezette a menetet, utána a kisasszony, majd a farsangolók tömege következett. A fogadólegények karján kürtőskalács, zsebükben pedig pálinkásüveg volt, azzal kínálták meg az idős embereket, akik ki voltak állva a kapukba, de nem tudtak elmenni a misére.

A két alcsíki település farsangolói nagyjából egyszerre indultak a misére, ha a csekefalviak értek hamarabb a piactérre, akkor megvárták a szentmártoniakat, és velük közösen indultak a pap udvarára. Amikor a csíkszentmártoniak és a csekefalviak farsangoló csoportja egymással találkozott, akkor a hamvas embereik elkezdték a zsákjukkal egymást püfölni, majd megbékültek, és egymást a kulacsukból pálinkával megkínálták.

A plébános udvarán volt egy kis zene meg tánc is, majd a plébános megkínált mindenkit kaláccsal és pálinkával. A mise után a farsangolók újra beálltak a sorba, és ki-ki a maga csoportjával indult hazafelé. Ekkor a fogadólegények és a segítségek ebédelni voltak Serbán Péter bácsinál – magyarázta Vitos Vilmos bácsi, majd az ebéd után 2–3 óra felé megszólalt a zenekar, és jöttek a csekefalvi kultúrház (ma a Csekefalvi Közbirtokosság székhelye, valamint az óvodája is itt van a kistelepülésnek) felé, ahol elkezdődött a bál. Fizetnie nem kellett senkinek, mert a gyűjtésből fedezték. A bálban a fogadólegények bort is árultak, amiből még egy kis jövedelmet szereztek.

Imre István bácsi elmondása szerint a farsangi bálon táncoltak csárdást, tangót, foxot, valcert és németest. A táncosok körbe haladtak, szépen egy irányba, és nagyon pontosan. Megtörtént, hogy valamelyik legény eltévesztette a lépést, és nekiment a másik párnak, de ilyenkor egy pofon is könnyen elcsattant a rosszul lépő arcán. A fogadólegények ezen a napon nemcsak a szép leányokat táncoltatták meg, hanem az ún. „puffogó” leányokat (vénleányok) is kötelező módon meg kellett forgatniuk. Az asszonyok és a gyerekek a tornácon foglaltak helyet, onnan figyelték a táncosokat. Húshagyókedden éjjel 12-kor megszólalt a harang, ez jelezte a nagyböjt kezdetét. Ekkor véget vettek a zenének, és indultak haza a legények. Vilmos bácsiék egy karóra feltűztek egy fej savanyított káposztát, jelezve, hogy itt a böjt, hazafelé menet, ha útközben valakivel találkoztak, akkor azt megkínálták egy levél káposztával.